Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Hazát csak élete árán nyerhet az ember”

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. július 9. 13:45

Amikor őseink elvesztve Etelközt megérkeztek a Kárpát-medencébe, hazát, azaz otthont kerestek. Olyan otthont, ami a hosszú, évezredes pusztai vándorlás után védelmet ad, olyat, ahonnan soha nem kell továbbmenniük, mert mostantól az övék – mondta Hende Csaba július 7-én, szombaton Pomázon. A honvédelmi miniszter Árpád fejedelem életnagyságú lovas szobrát avatta fel.

Beszédében Hende Csaba kiemelte, hogy az új haza azt jelentette: véget ért a vándorlás. A pozsonyi csata néhány évvel később pedig azt, hogy meg is tudjuk védelmezni az új hazát.

1595938538
„Keveset tudunk honfoglalásunk történelméről. Írott forrásaink meglehetősen szűkszavúak. Régészeink és történészeink kutatásaiból egy meglehetősen hiányos kép bontakozik ki, amit következtetésekkel igyekezünk pótolni. Amit azonban bizonyosan tudunk, hogy a honfoglalás egy nem mindennapi diplomáciai játszma és egy hosszasan hullámzó, öldöklő háború forgatagában, a megsemmisülés határán egyensúlyozva jött létre" – fogalmazott a honvédelmi miniszter.

Hozzátette: Árpád fejedelem minden kétséget kizáróan a legnagyobb hadvezéreink és a legnagyobb államférfiaink közé tartozik.

„Azt mondják, egy országot el lehet foglalni fegyverrel, de hazát csak élete árán nyerhet az ember. Árpád életével és halálával nemcsak országot, hanem hazát is nyert a maga számára és mindannyiunk számára. Ez a mi feladatunk és a mi küldetésünk is. Meg kell ismernünk, meg kell szeretnünk, hogy szolgálni tudjuk, s hogy ezáltal boldogulhassunk benne" – mondta Hende Csaba.

Tóth Dávid szobrászművész „Megérkezés"  című életnagyságú szobrát Hende Csaba honvédelmi miniszter és Vicsi László, Pomáz város polgármestere avatta fel.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

További képekért kattintson galériánkra!