Helyőrségi gálaest
Szöveg: Zilahy Tamás | 2012. március 15. 8:46Budapest Helyőrség-parancsnoksága, valamint a HM Protokoll, Rekreációs és Kulturális Főigazgatóság március 14-én, szerdán nemzeti ünnepünk tiszteletére helyőrségi gálaestet rendezett a Honvéd Kulturális Központban. Az eseményen megjelent Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára és a tábornoki kar több tagja is.
„Hagyományos rendezvényünk egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Úgy látom, most is szép számmal fogadták el meghívásunkat. A Budapest Helyőrségi Zenekar és a Honvéd Együttes férfikara március 15-e alkalmából állították össze ma esti műsorukat az önök szórakoztatására."
A tábornok röviden emlékezett és emlékeztetett a 164 esztendővel ezelőtt történt eseményekre, majd így folytatta: „A márciusi ifjak példaértékű cselekedetet hajtottak végre. Nem féltek szembeszállni az elnyomó hatalommal, nem törődtek a megtorlással, mert csak egy számított: a tiszta szavak erejével harcba indulni. Ezen a napon mindenki hitte és tudta, hogy közösen érhetik el céljaikat.
1848 üzenete, hogy a magyar nép képes felemelni az országot, ezért emlékeznünk kell a múltra és nekünk is erősen kell hinnünk az igazabb jövőben! Ünnepeljünk családunkkal, barátainkkal és emlékezzünk szívünkben! Fontos a hősök tisztelete és a szabadságharc emlékének továbbadása, hogy a felnövekvő nemzedék is értse a forradalom eszméit."
„Tűzzük ki a kokárdát, hiszen a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jelképezi, amely először 1848-ban vált az ország hivatalos szimbólumává. Kívánom, hogy az este további részében adják át magukat a zene világának és élvezzék a Budapest Helyőrségi Zenekar, valamint a 2011-ben Prima Primissima-díjat nyert Honvéd Együttes férfikarának műsorát."
Ezt követően előbb a férfikar, majd a helyőrségi zenekar adott külön-külön nagy sikerű műsort. A legnagyobb élmény azonban az énekesek és zenészek közös fellépése volt. A telt ház közönsége Hidas Frigyes, Erkel Ferenc és Kodály Zoltán műveitől Verdiéig számos nagy és közismert alkotást élvezhetett a több mint egyórás műsor alatt.
A művészek ízelítőt adtak abból, miért is lettek Prima Primissima-díjasok, illetve mitől szerepelnek állandó meghívottakként a hazai és nemzetközi katona-zenekari fesztiválokon.
A gálaestet követő ünnepi vacsora este tíz óra után ért véget.
Fotó: Rácz Tünde
További fotókért kattintson galériánkra!