Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Idén is tarolt a Honvédségi Korzó

Szöveg: Márton Boglárka hadnagy | Fotó: MH KIKNYP |  2019. október 22. 8:16

Az elmúlt hétvégén ismét birtokba vették a Kós sétányt a Magyar Honvédség alakulatai, járművei és haditechnikai eszközei. A Korzó évről évre rengeteg érdeklődőt vonz.

1596070591

Kétségkívül a gyermekek szórakoztak a legjobban, de szüleik és nagyszüleik is találtak bőven kedvükre való elfoglaltságot a helyszínen. Kortól és nemtől függetlenül mindenki csillogó szemekkel vette kézbe a hatástalanított fegyvereket, és a járművekbe sem csak a kicsik szálltak be. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szervezésében megvalósult kétnapos kitelepülésre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.

Az óriási érdeklődés nem meglepő: ritkán adódik lehetőség komplex képet kapni a Magyar Honvédség felépítéséről, működéséről. Harmincegy alakulat sátrait lehetett felkeresni, ahol a legkülönbözőbb eszközök kipróbálásra nyílt lehetőség. Egész hétvégén kígyózó sorok álltak például az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandárnál, amelynek tevékenysége a civil társadalom elől többnyire teljesen rejtve marad. Ismét tarolt a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár által a helyszínre vitt T-72- es harckocsi, de az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred gigantikus lokátorállomásának és az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred PTSZ-M típusú, óriási úszó gépjárművének is nagy sikere volt. A járókelők érdeklődve hallgatták a tűzszerészek izgalmas beszámolóját egy-egy riasztásról vagy a veszprémi radarezred katonáit arról, miként monitorozzák az ország légiforgalmát.

1596070591

A toborzók repülőgép-szimulátorokkal és airsoft-fegyverekkel készültek a rendezvényre: utóbbi annyira népszerű volt, hogy összesen negyvenezer lőszer fogyott a hétvégén. Egy-egy ilyen esemény jó alkalom a katonai toborzásra is, hiszen az eszközök láttán sokan kapnak kedvet ehhez a hivatáshoz. A kollégák minden felmerülő kérdésre válaszolnak a szolgálatvállalási formákat illetően, és akár helyben fogadták a regisztrációkat. A Korzón is szép számmal sikerült új jelentkezőket megnyerni a honvédelem ügyének, köztük informatikusokat, gépjárművezetőket és több diplomával és nyelvvizsgával rendelkező hölgyeket is.

GALÉRIA