Ima a hősökért
Szöveg: Kálmánfi Gábor | 2011. szeptember 29. 10:17Ökumenikus imával és ünnepi műsorral emlékeztek a 163 évvel ezelőtti sukorói haditanácsra szeptember 28-án, szerdán a község református templomában. A rendezvényen közreműködött a Honvéd Férfikar és Székesfehérvár Helyőrségi Zenekara. A résztvevők az esemény végén a templom falán helyezték el a megemlékezés koszorúit.
A heves vita végén – elsősorban gróf Batthyány Lajos miniszterelnök érveinek hatására – az addig ingadozók is elfogadták, hogy a hadsereg állásait nem adja fel és Jellasics támadása esetén védekezni fog.
Görög István aláhúzta: a törvényes magyar kormány a hadsereg erejével lépett fel az ország függetlenségének megvédése érdekében, és a pákozdi győzelem „visszaadta az ország önbizalmát." „A katonák legjobb szakmai tudásuk szerint hajtották végre a parancsot; és ezzel példát mutattak hazaszeretetből, illetve a forradalom vívmányaihoz való ragaszkodásból. Példamutatásuk pedig a mai napig hat" – zárta beszédét a főreferens.
A Riederauer Richárd vezényelte Honvéd Férfikar ünnepi műsora után az ökumenikus imát Takács Tamás alezredes, a Katolikus Tábori Püspökség, kiemelt vezető tábori lelkésze, Jákob János ezredes, a Protestáns Tábori Püspökség hivatalvezetője és Kardos Ábel, a község református lelkésze celebrálták.
Fotó: A szerző felvételei
További képeinket a galériában láthatják!