Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét nagy siker volt a helyőrségi gálaest

Szöveg: Csorba Katalin főhadnagy |  2013. október 18. 16:30

Idén harmadik alkalommal rendezett helyőrségi gálaestet az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár. Az október 17-i program iránt ismét nagy volt az érdeklődés: több mint 300 vendég nézte végig a Honvéd Együttes műsorát a Honvéd Kulturális Központ színházteremben.

1595961639

A Honvéd Együttes egyedülálló műsorral lepte meg a közönséget. A Prima Primissima-díjas művészek a 2014-es év egyik jelentős programsorozatához, az első világháború centenáriumához kapcsolódó új produkcióikból tartottak ízelítőt. A színészkar tagjai olyan slágereket adtak elő, mint a Vágják az erdei utat, a Valahol Oroszországban, a Bajtárs, a Ma még tán csak 5 percaz élet vagy a Szervusztok lányok című dalok, miközben a korszakra jellemző, néha vicces, néha megindító prózai és verses betétekkel fűszerezték az előadást.

A Honvéd Táncszínház szólistái és zenészei a Felhők és csillagok című produkciót vitték színpadra. A toborzó, a kalotaszegi legényes, a verbunk és a szatmári friss fergeteges sikert aratott.

A magas színvonalú program a Stefánia Palotában folytatódott. Somorjai Péter főtörzsőrmester, szakácsolimpikon és a Katonai Kulináris Csapat művészi igényességű vacsorával örvendeztette meg a vendégeket.

Fotó: Tóth László