Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Keresztelő a dandárnál

Szöveg: Snoj Péter |  2012. július 2. 12:45

MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár – így hívják július 2-tól, hétfőtől a budapesti Petőfi Sándor laktanyában állomásozó MH Támogató Dandárt. A keresztelő alkalmából ünnepélyes alakulatsorakozót rendeztek. 

A rendezvényen felolvasták az alapító okiratot, majd dr. Töll László alezredes, a HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály osztályvezetője mondott köszöntőt. „A katona nem olyan, mint más ember, mert más értékek szerint éli életét. Vitéz Szurmay Sándor az egyik legnagyszerűbb katona volt a magyar hadtörténelemben, aki a mai napig példakép lehet a mai katonák számára"
– fogalmazott Töll László.

Hozzátette: Szurmay Sándor megtestesítette az igazi magyar katonatisztet; az első világháború véráztatta éveiben csapattisztként harcolt, csakhamar tábornoki rendfokozatot érdemelt ki és 1917–18 között magyar királyi honvédelmi miniszter is volt. A második világháború alatt vezérezredesként szolgálta hazáját. 1945-ös halála óta a Kerepesi úti temetőben nyugszik.

Az új névhez új címer is dukál, amelyet Kun Szabó István dandártábornok, a dandár parancsnoka leplezett le az ünnepségen. Ünnepi köszöntőjét a Honvéd Táncszínház előadása, valamint a különleges díszelgő csoport bemutatója követte.

1595938231

 Fotó: Galovtsik Gábor

További képekért kattintson galériánkra!