Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kinyílt a repülőbázis

Szöveg: Galambos Sándor |  2018. szeptember 16. 15:17

Bemutatókkal színesített családi napot szervezett a dolgozói és családtagjaik részére szeptember 15-én az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis. A gyönyörű kora őszi napsütésben – a legkisebbektől a nagyszülőkig – mindenki talált az érdeklődésének megfelelő programot a kecskeméti laktanyában. Az akár egy kis repülőnapnak is beillő rendezvényen részt vett ifj. Szentgyörgyi Dezső, a bázis névadójának fia és Frankó Endre nyugállományú főhadnagy, a legendás második világháborús Puma vadászrepülő század egykori pilótája is.

1599192999
Civil vendégeket fogadott a kecskeméti repülőbázis. A dolgozók gyerekei, feleségei, férjei, nagymamák és nagypapák látogattak el a laktanyába. Az alakulat immár negyedik alkalommal megrendezett családi napjának több mint kétezer-ötszáz regisztrált résztvevőjét Ugrik Csaba dandártábornok, a bázis parancsnoka köszöntötte, majd egy rögtönzött „házi ünnepség" keretében egy nagy tortával gratulált a 95. születésnapját közelmúltban betöltött Frankó Endre nyugállományú főhadnagynak, a legendás Puma század volt vadászpilótájának.

1599192999

A hivatalos megnyitót követően pedig egymást érték a látnivalók. A fergeteges programok szirénázó tűzoltóautók felvonulásával kezdődtek, majd a Légierő Zenekar – Szolnok szórakoztatta a közönséget. Látványos show-műsorukat az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár különleges díszelgő csoportjának szakalaki bemutatója követte.

Egy gyors helyszínváltást után pedig a katonák négylábú „munkatársai" kápráztatták el a közönséget. Először az MH. 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred robbanóanyag-kereső kutyái bizonyították a tudásukat, majd a házigazda bázis őrkutyái vonultak fel. Bozsó Norbert, Kobre János szakaszvezetők, Kis István tizedes és fegyelmezett, szófogadó társaik, Szikra, Pepsi és Breki bemutatóját hangos tapssal köszönték meg vendégek. A gonosz szerepét idén Bogáromi Árpád szakaszvezető játszotta. Azt pedig, hogy éppen mit és miért csinálnak a kutyák, milyen parancsot kapnak a vezetőiktől, Csaplár Szabolcs százados magyarázta el az érdeklődőknek.

1599193000

Majd következett – az akár egy kis repülőnapnak is beillő rendezvény – talán leglátványosabb része, a légi bemutató. Először a Szegedi Repülőnapok és Légiparádén részt vett, lettországi Baltic Bees Jet Team L-39C Albatroszai érkeztek a repülőtér fölé, majd a vendéglátó bázis bemutatópilótája, Szatmári „Szatyi" László őrnagy repülte le Gripenjével az idei nemzetközi repülőnapokra összeállított programját.

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázist két Mi-17-essel képviselte Kecskeméten. A Dajka Attila őrnagy vezette (másodpilóta: Szabó Gábor százados, fedélzeti technikus: Freytag Béla törzszászlós) helikopter látványos légi balettet adott elő és az ejtőernyősök közül is sokan ebből ugrottak. A szolnoki bázis kutató-mentő képességét bemutató másik Mi-17-est Szilágyi Zoltán alezredes vezette. Másodpilótája Solti Péter őrnagy, fedélzeti technikusa Molnár Ferenc törzsőrmester volt. Az egészségügyi szakszemélyzetet Dósa Kálmán, Fehér Zsolt zászlósok és Gazsó Krisztián törzsőrmester alkották.

1599193000

A légi parádé zárásaként a közönségtől pedig Mi-17-ből és An-26-osból (gépparancsnok: Boldizsár László őrnagy, másodpilóta: Mecsnóbel György főhadnagy, fedélzeti technikus: Kiss Csaba százados, navigátor: Horváth János Attila százados, fedélzeti rádiós: Fácán Ferenc főtörzsőrmester) ugró kecskeméti és szolnoki ejtőernyősök – köztünk a Magyar Honvédség közelmúltban világbajnoki bronz érmet nyert katonaválogatottjának tagja – köszöntek el. A levegőben történteket a szolnoki helikopterbázis hajózója, Fidel „Castro" Ákos százados kommentálta.

A családi napra kitelepült az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság kecskeméti irodája is. Az önkéntes műveleti és területvédelmi tartalékos katonákkal szembeni egészségügyi, fizikai elvárásokról, a felvételt nyertek járandóságairól és szolgálati körülményeikről, valamint a hivatásos altiszti és tiszti pályára jelentkezés feltételeiről Filus Attila önkéntes műveleti tartalékos őrnagy és Váczi Milán közkatona tájékoztatták az érdeklődőket. Sokan felkeresték a HM Zrínyi Nonprofit Kft. médiakamionját is. A lézerfegyverek elsősorban a gyerekek körében voltak népszerűek, a Gripen-szimulátor botkormányát pedig vállalkozóbb kedvű fiatalok adták kézről kézre. Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred statikus bemutatójára is sokan kíváncsiak voltak, hiszen búvárruhába most bárki beöltözhetett. Az alakulat hadihajós alosztálya makett kiállításán pedig többek közt a Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulója alkalmából az országot bejáró, jelenleg a Parlament előtt horgonyzó Lajta monitor kicsinyített mása is megtekinthető volt.

1599193000

A helikopterekkel és a repülőgépekkel természetesen közelebbről is meg lehetett ismerkedni, hosszabb-rövidebb időre bárki pilóta lehetett. A gyerekek éltek is a lehetőséggel. Mindenre felmásztak, mindennel lőttek, mindent vezettek, ami csak az útjukba került. Azonban a haditechnika iránt kevésbé érdeklődőknek sem kellett unatkozniuk: őket arcfestők, csillámtetkó készítők, csúszdás légvár, játszósarok várta, kipróbálhatták az aszfaltrajzolást és lovaskocsin is utazhattak.

Fotó: a szerző felvételei