Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Koszovóba készülnek

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta hadnagy |  2016. december 6. 9:15

Teljes gőzzel folyik a felkészítés az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál, ahol a több mint háromszáz katona készül koszovói missziójára. A többségében a dandár katonáiból álló MH KFOR Kontingens 16. váltása a jövő év elején kezdi meg külszolgálatát a nyugat-balkáni országban.

1596719414

A november elején indult kötelékfelkészítések elméleti foglalkozásokkal kezdődtek. A katonák a hadszíntérismeret mellett többek között jogi, egészségügyi és térképészeti oktatásokon is részt vettek. Az felkészítések során gyakorlatban is elsajátították és begyakorolták az ön- és kölcsönös segítségnyújtással kapcsolatos tevékenységeket és eljárásokat, valamint végrehajtották a békeműveleti lőgyakorlatokat. A missziós felkészítés szerves részeként a manőverszázadok megkezdték a műveleti területen majdan az egyik legfőbb feladatuknak számító tömegkezelési eljárások (Crowd Riot Control – CRC) begyakorlását.

1596719414

A KFOR az ENSZ határozata alapján kezdte meg működését 1999-ben. A Magyar Honvédség katonái a NATO parancsnokság alatt működő nemzetközi békefenntartó haderő részét képezik, feladatuk a biztonság és a rend fenntartása. A KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj (KFOR Tactical Reserve Manoeuvre Battalion – KTM) legfőbb rendeltetése az utak járhatóságának biztosítása egész Koszovó területén, illetve a jelenlétfenntartó járőrtevékenység. 2014 augusztusában a Magyar Honvédség növelte Koszovóban állomásozó katonáinak létszámát, így Magyarország már közel 350 békefenntartóval van jelen a balkáni országban.

1596719415

Fotó: Hajdú Zoltán tizedes és Szalka Miklós őrvezető