Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közel négyszázan vizsgáztak

Szöveg: Snoj Péter |  2018. december 27. 9:24

Az MH KFOR Kontingens huszadik váltásának közel négyszáz katonája adott számot arról, hogy a kijelölt állomány felkészült a békefenntartó misszióra. A zömmel hódmezővásárhelyi katonákból álló kontingens jövő tavasszal utazik Koszovóba.

1599197634
A csaknem másfél hónapos felkészítés utolsó mozzanataként zárógyakorlaton tesztelték a rövidesen Koszovóba utazó katonák tudását Hódmezővásárhelyen. Az MH KFOR Kontingens 20. váltásának tagjai a misszió harcászati tartalék zászlóaljában (KFOR Tactical Reserve Battalion) fognak szolgálni. Az alegység legfőbb feladata az utak járhatóságának biztosítása, illetve a folyamatos jelenlétfenntartó járőrtevékenységek ellátása. Olykor azonban adódhat olyan helyzet, amikor a kontingens tömegkezelő képességére is szükség van. Az ilyen szituációk helyes kezeléséről tettek tanúbizonyságot a hódmezővásárhelyi laktanyában.

1599197634
Rácz Szabolcs őrnagy, a 20. váltás tervezett parancsnoka kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy Koszovóban napjainkban hullámzó a béke állapota, éppen ezért készen kell állniuk arra, hogy féléves külszolgálatuk bármelyik napján kaphatnak olyan riasztást, amire azonnal képesnek kell lenni a megfelelő erőkkel válaszolni. „Elégedett vagyok azzal a teljesítménnyel, amit a katonáim nyújtottak. Motiváltak, minden foglalkozáson jól szerepeltek. A kontingens állománya felkészült és képes lesz végrehajtani a feladatait műveleti területen" – fogalmazott Rácz őrnagy.

1599197634
Fotó: a szerző felvételei