Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Látványos közelharc-bemutató Sukorón

Szöveg: Szíjártó Jenő törzsőrmester |  2012. szeptember 14. 12:57

Idén második alkalommal rendezték meg Sukorón a „Családi kör-2. Bringatúrát” szeptember 8-án. A rendezvényen a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár lövészzászlóaljának katonái mutatták be közelharc-tudásukat az érdeklődőknek.

A program első részében a katonák rövid ízelítőt adtak egy katonai testnevelési foglalkozásból, a bemelegítéstől kezdve a hasizomgyakorlatokon át a különféle fekvőtámasz-típusokig. Ennek során bizonyították erőnlétüket többek közt a hasonfutás-gyakorlat végrehajtásával, az „emberi százlábú"  feladatban és a fekvőtámasz-iskolában.

1595941539

Ezután közelharc-tudásukat mutatták be különböző szituációkban. A látványos bemutató az egy-egy elleni küzdelemtől a kés elleni harcon át a túlerőben lévő ellenséggel vívott kézitusáig  számos mozzanatot tartalmazott. A katonák demonstrálták, hogyan lehet egyedül legyőzni a két késsel felfegyverzett embert, és bebizonyították azt is, hogy a túlerő nem mindig előny. 

A bemutató második felében három, a valóságból merített szituációt tekinthetett meg a közönség. Egy járőrfeladat során a tűzcsoport feltételezhetően ellenséges civilekkel találkozott, akiket egy rögtönzött áteresztőponton átvizsgáltak, és az egyiküknél fegyvert is találtak.
Ezt követte egy rejtett megközelítésben végrehajtott elfogás és túszejtés. A harmadik szituációban egy védett személy kísérése közben bizonyították, hogy képesek gyorsan és pontosan reagálni a hirtelen támadó ellenségre.
A bemutatót  látványos, egy a tíz elleni küzdelem zárta, ahol csak egyetlen szabály volt: egyszerre csak egy ember támadhatott arra, akit le kellett győzni.

A lövészzászlóaljban szolgáló katonák felkészültségének köszönhetően a Bringatúra résztvevői látványos, dinamikus közelharc-bemutatót láthattak.

Fotó: Zsirai Éva