Ludovikás hétköznap a lőtéren

Az MH Ludovika Zászlóalj másod-, harmad- és negyedéves honvédtiszt-jelöltjei elől azonban nincs menekvés. A tatárszentgyörgyi lőtéren, amerre a szem ellát, rajokban, szakaszokban készülnek fel a lövészetre vagy kézigránát-dobásra a Magyar Honvédség jövendőbeli tisztjei. Mozgásukon, magatartásukon már most jól látszik – annak ellenére, hogy még igen sokat kell tanulniuk –, hogy nem kezdők a szakmában.

„Azért is igen fontos ez a négynapos gyakorlat, mert a honvédtiszt-jelöltek segítő, felkészítő, foglalkozásvezető készségeket sajátítanak el. Így a gyakorlat mindennél fontosabb számukra. A mostani másod- és harmadévesek jövőre már fiatalabb társaiknak segítenek, a végzősök pedig már az alakulataiknál bizonyíthatnak különböző tiszti beosztásokban – magyarázza kísérőnk, Benedek Zoltán alezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnokának helyettese.

Lehet, hogy éppen olyan alakulatnál, mint az itt bemutatkozó MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj. A szolnokiak négy katonája, nevéhez illően, különleges bemutatót tart. A sátor alatti fegyverarzenálban minden megtalálható, ami egy mai katonát lázba hozhat. A pisztolytól a gránátvetőig, sörétestől a betonrombolóig látható, sőt kézbe is vehető.

„Az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti működést" – hangsúlyozta Sándor Tamás ezredes, parancsnok, még a bemutatóra való felkéréskor. „A jövő tisztjeinek képzése szempontjából elengedhetetlen, hogy felkészítésük során megismerkedjenek a különleges műveleti fegyvernemmel, feladatrendszerével, felszerelésével, hiszen ezáltal válik a Magyar Honvédség alegységeinek jövőbeni együttműködése szorosabbá, sokrétűbbé. Nem utolsó sorban a fiatal tisztjelölteket a bemutatókon, képzéseken megszólíthatjuk, ezáltal a toborzással kapcsolatos céljaink egy része is megvalósulhat. Ezért a jövőben is támogatunk minden olyan elképzelést, amely a részvételünkkel segíti a tisztjelöltek felkészítését."

A ludovikások figyelmesen hallgatják a szakszerű magyarázatokat, az érdekes történeteket, de leginkább az a szakértelem nyűgözi le őket, ahogy a specialisták másodpercek alatt szerelik szét vagy össze, kezelik a különféle fegyvereket, eszközöket. Minden mozdulatukon látszik, hogy adott esetben homokviharban, éjszaka, ne adj Isten golyózáporban ugyanígy megcsinálnák.

„Van még mit tanulnunk…" – summázza a látottakat, hallottakat az egyik ludovikás.

Ezen vannak. A gépkarabély-lövészet például addig tart, amíg a tisztjelölt nem éri el legalább a megfelelő eredményt.
„Lőszer van rogyásig" – közli a bázis egyik tiszthelyettese, aki 27–27 töltényt ad mindenkinek. Azután, ha valakinek az első menetben nem sikerült ártalmatlanná tenni az „ellenséget", jöhet a második „adagért". A honvédtiszt-jelöltek zöme azonban már elsőre sikerrel birkózik meg a feladattal. Ami nem is lehet olyan egyszerű, ugyanis csípős, viharos szél nehezíti a pontos célzást.

„Mi ez ahhoz képest, hogy előző nap tejfölsűrűségű köd volt a reggeli órákban. A sikerélmény azonban mindennél fontosabb. Ezért nem hagyhatja el senki a lőteret úgy, hogy nem megfelelőt lőtt" – mondja Benedek alezredes, aki amellett, hogy nekünk segít, még számtalan egyébre is ügyel. Például arra, hogy rendben megérkezik-e a katonákhoz a forró tea, megfelelő-e a melegedősátor hőmérséklete.

Pillanatok alatt felméri azt, hogy a különböző foglalkozási helyeken miként megy a munka. A lőtéren, ameddig a szem ellát, mindenfelé gőzerővel zajlik a kiképzés. Egyrészt igyekezni is kell: adott időpontban el kell hagyni a lőteret, másrészt feszes rendben, percre pontosan kell az újabb és újabb feladatokat végrehajtani.

Mint például a figyelést, a célfelderítést vagy éppen a távolságbecslést. Ez utóbbival gyűlik meg a baja az egyik katonának, aki ezt kiáltja kiképzője felé: „Jelentem: harckocsi négyszáz méterre!" „Mennyire?" „Jelentem: háromszáz méterre!" Ezt a távolságot már megfelelőnek ítéli a kiképző…

Megnézzük még a felkészítési fázist is, ahol a katonákat a pisztoly- és gépkarabély-lövészetre készítik fel. Közben Benedek alezredes elmondja, hogy legközelebb a tatai katonákkal fognak együtt gyakorlatozni a ludovikások.
„Nagyon fontos a szoros kapcsolat az alakulatokkal, hiszen tulajdonképpen ők a megrendelők, ők mondják meg, milyen katonákra van szükségük. A klapkások azért is foglalnak el kiemelt helyet terveikben, mert a következő időszakban ők adják és készítik fel a különböző békefenntartó missziókra a katonákat. Ebből igen sokat profitálhatnak a mi tisztjelöltjeink is. Persze ugyanez a helyzet a debreceni, a szolnoki vagy a hódmezővásárhelyi alakulatokkal is. Ezek tudnak a legtöbb tapasztalattal szolgálni, ezzel segíteni a mi munkánkat, a tisztképzést is" – mondja az alezredes.

Egy alegység már a karbantartásnál tart. A katonák a lövészet után gépkarabélyaikat ápolják. A fontos munkát nem zavarja a forró tea érkezése sem. Jut idő erre is, arra is.
Miközben nézem a sátorlapokon ülő, vidáman beszélgető katonákat, arra gondolok, hogy milyen nyugodt, barátságos a légkör. Igaz, hogy fúj a hideg szél, de süt a nap. Pisztolylövések csattannak, gépkarabély-sorozatokat, kézigránát-robbanásokat hallani, mégis biztonságban érzem magam. Körös-körül fiatal egyenruhások, lányok, fiúk, életerősek, magabiztosak, céltudatosak…

Hétköznapi kérdés térít vissza a lőtérre. „Milyen volt a tegnapi vacsora?" – érdeklődik Benedek alezredes egy rajtól, amely éppen a gépkarabély-lövészetre sorakozik. „Nagyon jó, főleg, hogy repetázni is lehetett" – hangzik a válasz. A jelenlévők az esti pincepörköltet a tízes skálán nyolcasra értékelték. Feltehetően a ma esti gulyásleves és túrós tészta sem fog szégyent vallani…

Megtudjuk azt is, hogy a ludovikások tevékeny részt vállalnak étrendjük összeállításában. Kikérik véleményüket, meghallgatják őket, és a többség akarata alapján állítják össze étkezésüket. Apróság, de ez is hozzájárul ahhoz, hogy érezzék, fontos, amit ők mondanak.

„Holnap és holnapután harcászati foglalkozás szerepel a programban. Szívesen látjuk a katonai sajtót is" – búcsúzik Benedek Zoltán alezredes a kora délutáni órákban. Cseppet sem zavarja, hogy másnap szombat, azután pedig vasárnap van. Katonáit sem: pisztolylövések csattannak, gépkarabély-sorozatok és kézigránát-robbanások hallatszanak: ludovikás hétköznap…

Fotó: Dévényi Veronika

További képekért kattintson galériánkra!