Minden évben van valami újdonság a programok között

Szöveg: Fodor Endre | 2013. július 10. 17:19

Az egyik táborlakó szerencsekarkötőt szorongat a kezében, a másikuk éppen egy íjat tart a célra, miközben társai biztatják a pontos lövésre. A zalavári gyermektáborban vagyunk, amelyet idén is a HM Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálat szervezett a katonák, s honvédségi dolgozók gyermekeinek − immár tizenegyedik alkalommal.

Galéria

1599107844

1599107845

1599107846

„Amikor egy évtizeddel ezelőtt elkezdtük szervezni az első táborozást, akkor úgy gondoltuk, hogy az egyik módja a katonák megszólításának az, ha a gyermekeiknek szervezünk egy kellemes nyári hetet. Együtt, itt e csodálatos helyen, a Kis-Balaton mellett, Zalaváron" − emlékszik vissza a kezdetekre Berta Tibor ezredes, a püspökség általános helynöke. „Vannak vissza-visszatérők, s újabbak is. A programokat is igyekszünk változatossá tenni, hogy mindig élményt szerezhessenek azok, akik eljönnek ide" – teszi hozzá.

A gyermekek idén is részt vettek a természetvédelmi, kézműves-foglalkozásokon, íjászat, fürdőzés, kirándulás egyaránt szerepelt a programban. Idén az egyik legnépszerűbb esemény a szombathelyi sétarepülés volt, amelyre nagyon szívesen emlékezett vissza találkozásunkkor a táborlakók többsége.

Délután három óra. Egy kis csoport éppen az íjakat állja körbe. „Ki lehet ám próbálni" − mondja nagy lelkesen egyikük. Másikuk egy szerencsekarkötőt szorongat a kezében, ő Budapestről érkezett. Papp Ferencnek hívják, s a hatos csoport tagja. Neki például a fürdőzés mellett a sümegi várlátogatás tetszett a legjobban.

Szabó Orsolya és Kürti Zsófia azt mesélik nagy lelkesen, hogy a sétarepülés óriási élmény volt számukra. Egyikük már negyedik alkalommal van itt, s úgy látja, a legjobb az, hogy minden évben van valami újdonság a programok között. „Miért jó itt lenni? Minden tetszik, nehéz lenne egyet is kiemelni!" − mondja vidáman, s már el is szalad, hogy a lövészeten is kipróbálja ügyességét.

Dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes szívesen lett volna résztvevője egy ilyen táborozásnak gyermekkorában. Érdeklődésünkre válaszolva elmondja, ő azt tartja a legfontosabbnak, hogy a gyermekek a fegyelemre, a rendre, a tiszteletre, a tudás bővítésére kapnak itt megerősítést vagy útravalót a tábori lelkészek s a szervezésben segítő katonák irányításával.

Minden adott ahhoz, hogy kellemesen kikapcsolódjanak itt a gyermekek: strandolás, kis hagyományőrzés, történelem, természetvédelem…

„Célunk az, hogy egy hét alatt jól érezzék magukat itt a gyerkőcök" − mondja az egyik csapatvezető katona.

S hogy ez nem pusztán nekünk szól, jelzi az is, hogy e táborozást újabb követi majd a jövő héten. Akkor azok térnek ide vissza, akik az eddig eltelt 11 esztendőben legalább kétszer megfordultak itt, és már elmúltak tizennyolc évesek. S mi lesz az újratalálkozás örömén túl a jövő hét legígéretesebb eseménye? Hiszi-e az olvasó, vagy sem, barlangászni fognak a „nagy visszatérők". Hajj, ha én is tizennyolc éves volt táborozó lennék…