Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Napi hat órán át gyűrik egymást

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2015. február 23. 9:31

Ismét alapszintű közelharctanfolyamon vesznek részt a Magyar Honvédség több alakulatának katonái Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián. A négyhetes kurzus során elsődlegesen földre viteli és földharctechnikákat sajátítanak el az egyenruhások, de a „harcos” szemlélet is kiemelten fontos.

„A napi hat óra simán megvan, akad olyan a srácok között, aki már nyolc kilót fogyott, mióta elkezdődött a tanfolyam" − mondja az MH AA egyik kis tornatermébe érve Zagyva Sándor hadnagy, a bázis Katonai Testnevelés és Közelharc Módszertani Részlegének munkatársa. A látottak alapján simán el is hisszük neki mindezt: az összetolt tatamikon éppen Gulyás Zsolt őrmester vezényli a katonákat, és meglehetősen pörgős edzést tart számukra. Érkezésünk pillanatában éppen ráfogásos térdrúgásokat gyakorolnak a katonák, amit aztán a technikák finomítása – és persze az egyes gyakorlatok közötti elengedhetetlen fekvőtámaszok – után élesben is kipróbálhatnak egymáson: először egy, majd két ellenféllel szemben is helyt kell állni. Nem csoda, hogy mindenkiről patakokban szakad a víz.

1595988324

„Alapvető rúgás- és ütéstechnikákat is tanítunk, de a mostani képzés célja az alapszintű földre viteli és földharctechnikák gyakorlása", mondja Zagyva Sándor, miközben a páston egy pillanatra sincs megállás. „Kiegészítésként belekóstolhatnak még a gépkarabély szükségeszközként történő használatába, illetve bizonyos késtechnikákat is oktatunk nekik."

A kurzuson tizenkét katona vesz részt: az MH 5. Bocskai István Lövészdandártól, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandártól, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázistól, az MH 25. Klapka György Lövészdandártól, az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljtól, illetve az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljtól egyaránt érkeztek résztvevők Szentendrére, hogy fejlesszék tudásukat. Van, akinél ez ténylegesen fejlesztést jelent, mert nemhogy rendelkezik harcművészeti rutinnal, de egyenesen rendszeres versenyző is a saját stílusában. Mások „nullkilométeresek", nincsenek küzdősportokban szerzett tapasztalataik. A Szentendrén eltöltött hetek alatt ők is olyan alapokat, illetve használható, alkalmazható tudást szereznek, amire később biztosan lehet építkezni.

1595988325

„A harmadik ilyen tanfolyamon veszek részt oktatóként, és nagyon jó dolgozni ezekkel a srácokkal" − mondja Gulyás Zsolt őrmester. „A katonák hozzáállása kitűnő: a mostani résztvevők közül többen is jártak már missziós területeken, így pontosan tudják, hogy fontos dolgokat tanulnak. Mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy eredményeket érjenek el az edzéseken." Az őrmester nemrég került a részleghez, és a magyar harcművészeti élet ismert alakjának számít: több irányzatban szerzett komoly tapasztalatokat a zen bu kan kempótól a brazil jiu jitsuig, és rendszeresen indult a legkülönfélébb versenyeken, tornákon is. „Tizenkilenc éven át olyan közegben dolgoztam, ahol nap mint nap kellett kezelni test-test elleni, akár tömeges, néha egészen szélsőséges szituációkat is" − mondja. „Ezek során elég jól megtanultam, mely technikák azok, amelyek ténylegesen is működnek, így elsősorban ilyen megoldásokat tanítok a katonáknak is, hiszen nekik is gyorsan, hatékonyan alkalmazható ismeretekre van szükségük."

1595988325

A résztvevők láthatóan élvezik a kőkemény edzéseket. „Remek kiindulást jelent ez a tanfolyam" − vélekedik Gyarmati Ádám hadnagy, az MH BHD díszszászlóaljának csoportparancsnok-helyettese. „A cél, hogy olyan alapfelkészültséget szerezzünk, ami később az oktatói vizsga megszerzéséhez is elegendő, és úgy gondolom, az itt tanultak mind a teljesen kezdő küzdősportolóknak, mind a haladóknak hasznára válhatnak. Ugyanis különböző szinten vagyunk: én például öt évig cselgáncsoztam, de van, aki ketrecharcversenyeken is indult már, komoly szinten űzi a thai bokszot, netán a shotokanból érkezett. És olyan is akad, aki most először kerül ilyen közegbe. Vagyis teljesen különböző szintű, teljesen más tudással érkeztünk, és azzal, hogy az oktatók küzdelembe helyeznek minket, azt is megtudjuk, milyen érzés élesben is megmérkőzni valakivel."

Utóbbira a résztvevőknek mindennap többször is alkalmuk nyílik, a java azonban még hátra van: a tanfolyam zárásaként február 26-án kötelező jelleggel indulnak el az MH AA versenyén, ahol tényleg mindenki átesik majd a tűzkeresztségen. Vagyis mindenkinek saját jól felfogott érdeke, hogy minél jobban menjenek azok a bizonyos ráfogásos térdrúgások, meg persze a többi fogás is.

1595988325

Fotó: Dévényi Veronika