Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nélkülük a modern haderő elképzelhetetlen lenne

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2014. december 3. 18:30

Ünnepélyes keretek között kötötték fel az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ új zászlószalagját, amelyet a kiváló munka elismeréseként az olaszországi Motta Di Livenzába települt Többnemzeti CIMIC Csoport adományozott december 3-án, szerdán a fővárosban.

A rendezvényen dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke azt mondta, hogy a központban szolgáló katonák áldozatos munkájának köszönhetően Afganisztánban több ezer gyermek életkörülményei változtak meg, több orvosi rendelőben, megfelelő higiénés körülmények között gyógyulhatnak a betegek, valamint az egészségügyi fejlesztéseken túlmenően hídépítések fémjelzik tevékenységüket.

1595983834

„De önök nemcsak Afganisztánban, hanem a Balkánon, Koszovóban is kitűnően helytálltak és helytállnak. Napi kapcsolatban állnak a helyi önkormányzati vezetőkkel, közéleti szereplőkkel, az utca emberével. Részeseivé váltak a hadműveleti területeken élők mindennapi vérkeringésének" – tette hozzá a dandártábornok.

Szólt arról is, hogy a csoport katonái a speciális tevékenységükkel bebizonyították, hogy munkájuk nélkülözhetetlen a honi, valamint a műveleti környezetben egyaránt, és nélkülük a modern haderő elképzelhetetlen lenne. A Magyar Honvédség egy új képességét testesíti meg a szervezet – mutatott rá a dandártábornok.

1595983834

Guba István alezredes, a központ megbízott parancsnoka kivételes elismerésnek nevezte, hogy az olaszországi Többnemzeti CIMIC Csoport (Multinational CIMIC Group) mintegy kilencévnyi munkájuk megbecsüléseként zászlószalagot adományozott. „A csapatzászló minden katonai alakulatot önmagában is megszemélyesítő jelkép. A zászló az együvé tartozást, bajtársiasságot, a közösségi szellemet fejezi ki. Ez a szalag mindig emlékeztet bennünket, hogy bár különböző nemzetek katonái vagyunk, de a jó cél érdekében képesek vagyunk felsorakozni és teljesíteni a küldetést, melyre vállalkoztunk" – fogalmazott a parancsnok.

A szalagot Konstantinou Ioannais alezredes, a Többnemzeti CIMIC Csoport parancsnokhelyettese kötötte fel az alakulat lobogójára. Az alezredes rámutatott, hogy a NATO-nak nagyon fontos a civilekkel való kapcsolattartás, illetve köszönetét fejezte ki a magyar csapat áldozatos munkájáért.

1595983834

Fotó: Galovtsik Gábor