Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzeti kultúránk európaiságunk zálogát is jelenti

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. január 22. 16:54

A nemzeti hagyomány megtartó erő, a keresztény erkölcs iránytű, az egyén és a közösség harmonikus egysége mentőöv. Ezek a kulturális javak mentenek meg minket attól, hogy arctalan, manipulálható tömeggé silányodjunk – mondta a honvédelmi tárca központi ünnepségén Budapesten, január 22-én Vargha Tamás.

A Stefánia Palotában tartották a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségét a magyar kultúra napja alkalmából. Vargha Tamás ünnepi beszédében felidézte a Himnusz születését. „A jó kedvért, bőségért, a vészben védelemért Istenhez intézett könyörgés kifejezi a nemzeti közösség bűntudatát is legyőző élni akarását és jövőbe vetett hitét. A múlt bűneinek vállalása és a jövőbe vetett hit miatt lett Kölcsey költeménye Erkel Ferenc zenéjével magyar himnuszunk. A megbűnhődött múlt és jövő a magyar kultúra ünnepének is eszmei üzenete" – fogalmazott a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára.

1595965865
Vargha Tamás: a magyar nemzeti kultúra európaiságunk záloga

Mint mondta, a magyar nemzeti kultúra egyben európaiságunk záloga is. „Ha a magyar szellemi élet nem mutat sajátos – vagyis nemzeti – erőt s értéket, mi fogja indokolni az egész nép okát-jogát a sajátos létkeretre: nemzeti önállóságra?" – idézte Illyés Gyula kérdését Vargha Tamás. Nem mondhatunk le tehát a magyar értelmiség nemzeti kultúrát teremtő szerepéről és az emberként létezés, az élet milyenségének és minőségének kultúrájáról sem.

„A nemzeti hagyomány megtartó erő, a keresztény erkölcs iránytű, az egyén és a közösség harmonikus egysége mentőöv" – mondta az államtitkár. Ezek a kulturális javak mentenek meg minket attól, hogy arctalan, manipulálható tömeggé silányodjunk. A lelki, szellemi kulturális értékeket életformáló erőként felismerő és befogadó ember teszi lakhatóvá ezt az országot, de tudni kell, hogy a kultúrát nem elég megőrizni: minden nemzedéknek kemény munkával kell érte megküzdeni. „Azért ünnepeljük a nemzeti himnusz születésnapján a magyar kultúra napját, mert a magyar kultúra a nemzeti közösség ihletéből született, a magyarság millióinak határokat nem ismerő, közös kincse."

1595965865
A Honvédelmi Minisztérium magyar kultúra napja alkalmából rendezett központi ünnepségét a Stefánia Palotában tartották

A beszédet követő zenés és prózai előadások után Vargha Tamás és dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese adott át elismeréseket. A díjazottak a Szolgálati Érdemjel, illetve a Honvédelemért Kitüntető Cím különböző fokozataiban részesültek, mások tevékenységét pedig emléktárggyal, elismerő oklevéllel, illetve MH Emlékéremmel köszönték meg. Kiosztották a Honvéd Ecset díjat és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Tóth Zsigmond emlékplakettjét is.

Szentmihályi Szabó Péter író, költő, műfordító egyike volt azoknak, akik a Honvédelemért Kitüntető Cím első fokozatát kapták. „Ha nem is fegyverrel, de szóval úgy érzem, egész életemben a hazát szolgáltam, és remélem, még fogom is egy darabig" – mondta a honvedelem.hu-nak. „Mindig igyekeztem verseimben, publicisztikáimban, regényeimben a magyar hazaszeretet nagy példaképeinek emléket állítani. Úgy gondolom, hogy a magyar kultúra szerves része a magyar hadtörténet is, amelyet folyamatosan tanulmányozok is."

Az író ennek szellemében jelenleg – évtizedes adósságát törlesztve – éppen a történelem egyik nagy magyar tragédiájáról, a tatárjárásról szóló művön dolgozik.

1595965866
Szentmihályi Szabó Péter a Honvédelemért Kitüntető Cím első fokozatát vehette át Vargha Tamástól


Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária