Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyílt nap a repülőtéren

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. október 14. 12:32

Több száz érdeklődő vett részt a Honvéd Repülőklub Gyöngyös nyílt napján, amelyet október 13-án, szombaton a gyöngyös–pipishegyi repülőtéren tartottak meg. A rendezvény fővédnöke Farkas Bertalan űrhajós volt.

1599194634
A Honvéd Repülőklub Gyöngyös – mint azt Szolcsány Gyulától, a klub elnökétől megtudtuk – júliusban csatlakozott a Honvédelmi Sportszövetséghez, s alapszabályban meghatározott célja: a középiskolai tanulók komplex honvédelmi előképzése, pályaorientációja a Magyar Honvédség részére, a fiatalok honvédelmi nevelése, továbbá a meg nem engedett teljesítményfokozó és kábító hatású szerek elleni küzdelem, valamint a drogprevenció.

A rendezvényen bemutatkozott a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság egri toborzóirodája pedig toborzópontot működtetett a reptéren.

1599194634
A pályaorientációs és nyílt napon a vendégeket széles programkínálat várta. A teljesség igénye nélkül: vitorlázó, motoros-, és sárkányrepülő, siklóernyős bemutatókat láthattak, de volt önvédelmi, kutyás program, a legbátrabbak pedig repülhettek is.

A nyílt napon részt vett Torbjörn Eriksson alezredes, Svédország budapesti nagykövetségének katonai attaséja is.

1599194635
Fotó: Füzes Judith