Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Örömzenélés Kaposváron

Szöveg: Kovács Zoltán |  2013. május 18. 8:38

A katonazene nem csupán a katonai kultúra része, hanem hidat képez a honvédség és a társadalom között, megmutatja a honvédség kulturális és eszmei értékeit, hiszen zenészeink képzett muzsikusok. Biztos vagyok benne, hogy itt, Kaposváron is nagyszerű előadásokat hallhatunk majd tőlük, amelyek mindannyiunk közös épülésére és örömére válnak majd – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a XXI. Katonazenekari Fesztivál megnyitóján, Kaposváron.

1595954414

A május 17-18-án rendezett fesztivál nyitó eseményén a székesfehérvári, a tatai, a szolnoki, a kaposvári helyőrségi zenekarok és a Katasztrófavédelem Központi Zenekara mutatkozott be az érdeklődőknek. A résztvevők kora délután térzenét adtak a város különböző pontjain, majd a Fő utcán át a Kossuth térre vonultak, ahol közös zenéléssel és saját műsorral is szórakoztatták a téren összegyűlteket.

A zenekarok nem csak hagyományos katonai indulókat játszottak, hanem megmutatták, hogy a világ zenei palettájáról, szinte mindent elő tudnak adni a Carmina Buranától Paul Simonig, a közönség nagy örömére.