Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öt megyében „kötelékben”

Szöveg: MH HKNYP |  2014. október 29. 14:59

Öt megyében szinte egy időben rendezték meg a Honvédelmi Kötelék elnevezésű, felmenő rendszerű verseny őszi fordulóját. Október 20-án Kaposvárott és Szentendrén, október 21-én pedig Szentesen, Szolnokon és Salgótarjánban mérhették össze tudásukat a megyék középiskolás diákjai.

1595981453

Izgalmas versenyszámok tették változatossá a Honvédelmi Kötelék versenysorozat megyei fordulóit. A diákok mátrixfutáson, katonai tereptanon, kézigránát dobáson, légpuska lövészeten, fegyveres váltófutáson, katonai akadálypályán, elsősegélynyújtáson és nem utolsó sorban honvédelmi totón mérhették össze tudásukat, ügyességüket és erejüket.

1595981453

Természetesen egyik helyszínen sem volt egyszerű végrehajtani a feladatokat: a szolnoki helikopterbázison megrendezett versenyen a kézigránátdobásnál a csapatok egy leálcázott Mercedes terepjáróból rajtoltak, gumiból készült gépkarabéllyal a kezükben kellett átküzdeniük magukat egy kúszófolyosón ahhoz, hogy a gránátokhoz érjenek. Kaposváron pedig gázálarcban kellett a versenyszámokat telesíteniük a nebulóknak. Nem volt könnyű a Csongrád megyei csapatoknak sem, hiszen különböző ügyességi akadályokon kellett átküzdeni magukat, ezután pedig légpuskával kellett célba lőniük.

A programsorozat nem titkolt célja a Magyar Honvédség népszerűsítése, társadalmi kapcsolatainak erősítése a sport nagyszerű eszközével. Küzdelmüknek nagy tétje volt, hiszen minden megyei első helyezett bejutott a jövő tavasszal megrendezendő országos döntőbe.

1595981453

Az országos döntőbe bejutott megyei első helyezettek:

  • Perczel Mór Gimnázium, Siófok
  • SZMK Csonka János Tagintézmény, Csongrád megye
  • Széchenyi István Gimnázium, Szolnok
  • Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközép és Szakiskola, Budapest
  • Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakiskola, Pest megye
  • Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola, Salgótarján
1595981453

Fotó: MH HKNYP