Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Regionális szinten is kiemelkedő hadseregre van szükség

Szöveg: Nyulas Szabolcs | Fotó: Ruzsa István |  2019. október 7. 19:03

A honvédség modernizációjáról tartott előadást Benkő Tibor honvédelmi miniszter október 7-én, hétfőn Tiszalökön. A tárcavezető a helyi művelődési központban összegyűlt érdeklődők előtt úgy fogalmazott: a Magyar Honvédség fejlesztése minden állampolgárnak fontos, hiszen a haza védelme mindannyiunk kötelessége.

1596069814

Benkő Tibor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen elmondta: a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program elsődleges célja, hogy biztosítsa a békét és a biztonságot. Erre korunkban mind nagyobb szükség van, hiszen az ország tágabb és szűkebb környezetében is konfliktusok és egyéb veszélyek jelentkeznek. Példaként említette a terrorizmust, az illegális migrációt, az instabil államokat, a hibrid hadviselést és a kibertérből érkező támadásokat. A különböző biztonsági problémák elhárításához az országnak bátor, hazájához hű és felkészült katonákra, illetve modern, regionális szinten is kiemelkedő hadseregre van szüksége.

1596069815

Az összetett fejlesztések középpontjában a katona és felszerelése, kiképzése, életpályája áll, ugyanakkor újra kialakítják a hazai hadiipart is, amire jó példa a kiskunfélegyházi fegyvergyár – emelte ki Benkő Tibor. A miniszter az új eszközök között megemlítette a szállítórepülőgépeket, helikoptereket, kézifegyvereket és harcjárműveket, amelyek a kor minden követelményének megfelelnek. Mivel a tervek szerint a hadsereg létszámát 30 ezer főre emelik – amelyet 20 ezer főnyi önkéntes tartalékos egészít ki –, nagy hangsúlyt kell fektetni a toborzásra. A fiatalok megszólítására jó eszközök lehetnek a különböző honvédelmi ösztöndíjak, képzések és táborok, de mind nagyobb az érdeklődés a már említett, területvédelmi elven szerveződő önkéntes tartalékos rendszer iránt is, amelynek már mintegy 9000 tagja van.

A honvédelmi miniszter kiemelte: a társadalom támogatása nélkül elképzelhetetlen a modern Magyar Honvédség felépítése. Ezt mozdítja elő például a hazafias honvédelmi nevelés, az ágazati szakképzés, a kadétképzés és a különböző sportesemények. Hozzátette: az emberek támogatása mellett kiemelkedő a kormány hozzájárulása is, hiszen minden évben egyre növelik a fejlesztésre szánt összegeket.

A rendezvényen beszédet mondott Gömze Sándor polgármester és Vinnai Győző, a térség országgyűlési képviselője is.

GALÉRIA