Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Senki többet? Harmadszor!

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2015. március 9. 15:37

Jótékonysági süteményárverést rendeztek a III. Veszprémi Bor Blues Böllér napok keretében, március 8-án. A megvételre felajánlott ötven sütemény közül húszat az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) katonái és családtagjaik sütöttek. Az árverésből befolyt pénzt a szervezők idén a Veszprém megyei autista gyerekekért létrehozott AutiSpektrum Egyesület javára ajánlották fel.

Hiába a verőfényes napsütés, a süteménykölteményeket nem kellett félteni az idő előtti olvadástól, mivel azok hűvös helyiségben várták új gazdáikat. Mivel azonban – mintegy mellékesen − a jótékonysági süteményárverést gasztronómiai versennyel is összekötötték, először a zsűri elbírálta titokban a portékát, és csak ezt követően került − erős idézőjelben − kalapács alá.

1595989217

Az eredményeket összesítve elmondhatjuk, hogy Veszprém katonái nemcsak a légvédelem, hanem a sütés-főzés terén is profik. A zsűri – melynek tagjai között volt Brányi Mária, a város alpolgármester asszonya és Kellerné Egresi Zsuzsanna, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóhelyettes asszonya is – ugyanis különdíjban részesítette Téli Annamária zászlós diós krémesét, és Kádárné Hegedűs Veronika zászlós, családi összefogással készült, csokoládékrémes “kolbásztortáját". Az összesített versenyben pedig Simonné Fehér Mónika személyügyes közalkalmazott fiai – a hétéves Nándor és a hatéves Kolos – végeztek a harmadik helyen. (Lásd lenti képünket.)

1595989217

Persze ennél sokkal lényegesebb kérdés, hogy vajon miért jelentkezett ilyen sok katona a felhívásra. Szücs József ezredes, a központ parancsnoka szerint az MH LVIK négyéves fennállása óta az alakulatnál szolgálókban mindig is megvolt az önálló karitatív hajlam.

„Eddig is végig jellemző volt, hogy a jó célok mellé az állomány saját motivációja által vezérelve is oda tudott állni. Most például süteményekkel szeretnénk segíteni az autista gyerekeknek" – nyilatkozta a parancsnok.

Az AutiSpektrum Egyesület képviseletében Hámori Andrea köszönte meg, hogy idén az ő szervezetükre esett a választás. Mint mondta, a befolyt összeget épületfelújításra fogják fordítani. Elhangzott: az egyesület egyik célja az, hogy a lakosság pontos képet kapjon az autizmusról.

1595989217

Végezetül említsük meg, hogy a háromnapos fesztivál keretében lezajlott kolbásztöltőversenyen is jól szerepelt az MH LVIK csapata, ugyanis a szakmai zsűri arany minősítésű oklevéllel díjazta a katonák termékét. Információnk szerint az eredményhirdetésen a konferansz nemes egyszerűséggel azt mondta: nincs jobb a honvédségi kolbásznál.

Fotók: Kádárné Hegedűs Veronika zászlós és a szerző