Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Skoda, de nem autó…

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2013. április 14. 7:06

Magyar katonai hagyományőrzők tartottak afféle élő hadtörténelmi napot a pákozdi katonai emlékparkban április 13-án. A rendezvényre kilátogatók láthatták többek között működés közben a 15M 7.5 centiméteres SKODA hegyiágyút is.

Az interaktív hadtörténelmi bemutatón a Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagy vezette Magyar Tartalékosok Szövetségének katonai hagyományőrző tagozata, egész pontosan a magyar királyi 106. Honvéd Önálló Tüzérüteg, a füzéri magyar királyi 10. Honvéd Határvadász Hagyományőrző Zászlóalj, valamint a magyar királyi Szent István 3. Honvéd Gyalogezred Hagyományőrző Egyesület tagjai mutatták be korhű felszereléssel az egykori árokharcok mindennapjait az érdeklődőknek.

1595952360

„Nagyon fontos, hogy a közönség ne csak üveg mögött lássa a hadtörténelmünk egykori fegyvereit, hanem akár kézbe is foghassa őket. Itt mindenki megnézheti, miként működik például a hegyiágyú, és vaklőszerrel élesben ki is próbálhat bizonyos kisebb, második világháborús kézifegyvereket " – nyilatkozta honlapunk kérdésére Jásdi Balázs, aki csapatával nemcsak a délelőttöt, hanem már az előző éjszakát is a lövészárokban, tábori körülmények között töltötte. Mint mondta: ez nekik is jó kiképzés.

Persze nem csupán a fegyverek játszották a főszerepet az élő hadtörténelmi napon, hanem egyéb más régi katonai technikai eszközök is. Cseh Balázs hagyományőrző honvéd például az ASZT álló szögtávmérővel ismertette meg honlapunk tudósítóját.

„Ez az eszköz régen a tüzérség munkáját segítette, azaz belövőpontokat állapítottak meg vele. A tízszeres nagyítású szögtávmérővel másodlagos feladatként vizuális felderítést hajtottak végre" – mondta a hagyományőrző honvéd.

1595952360

A legnagyobb és leglátványosabb fegyver persze a SKODA hegyiágyú volt, amelyet a hagyományőrző tüzérek – pirotechnikai töltettel − időről időre szakszerűen működésbe is léptettek.

„Azt hittem eddig, hogy a Skoda csak autókat gyárt…" – summázta röviden a látottakat és hallottakat a honvedelem.hu kérdésére a kilencéves, székesfehérvári Kocsis Ádám, akinek saját bevallása szerint otthon is kiterjedt „fegyvergyűjteménye" van. Hozzáfűzte: persze második világháborús ágyút azért nem tart a szobájában…

Fotó: a szerző felvételei