Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Százhúsz éve a betegek szolgálatában

Szöveg: Takács Vivien |  2019. június 25. 19:11

A magyar egészségügy napja alkalmából ünnepi állománygyűlést tartottak Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban június 25-én, kedden.

1599204469
Kétszázegy évvel ezelőtt, 1818. július 1-jén született „az anyák megmentője", Semmelweis Ignác, aki a legtöbbet tette a gyermekágyi láz felszámolásáért. 1992 óta ezen a napon ünnepli az orvostársadalom a magyar egészségügy napját. A Stefánia Palotában kedden délelőtt megtartott ünnepi állománygyűlésen a Magyar Honvédség egészségügyi szakdolgozóinak munkáját köszönték meg. A rendezvényen – mások mellett – részt vett Kádár Pál, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnoka és dr. Kun Szabó István vezérőrnagy, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka is.

1599204469
Az ünnepségen először Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc altábornagy köszöntőlevelét olvasták fel. „Az idei évforduló kettős ünnep az önök számára, hiszen június 30-án, éppen 120 éve nyitották meg a Honvédkórház kapuit. 1899-ben, amikor elődeik alapították az intézményt, talán még nem is gondolták, hogy a magyar katona-egészségügy falait húzzák fel, mely a történelem viszontagságain keresztül is, mindenkor meghatározója lesz a katonaorvosi és a magyar egészségügyet jellemző minőségnek, szellemiségnek. (…) A legjobb orvosok, szakdolgozók mindennapi áldozatos munkájának eredménye, hogy 120 éve a betegek szolgálatában áll" – írták.

Levelében a honvédelmi miniszter és a Magyar Honvédség parancsnoka külön köszöntötte mindazon egészségügyi szakembereket, akik a világ számos pontján teljesítenek missziós szolgálatot. Megköszönték az MH Egészségügyi Központ, a csapat-egészségügyi szolgálat és a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ szakembereinek lelkiismeretes és áldozatos munkáját is, amelyet a honvéd egészségügy szakmai bázisának megőrzése és továbbfejlesztése, a magyar katonaorvosok nemzetközi hírének megalapozása érdekében végeztek. „A magyar haderőfejlesztés, valamint az Egészséges Budapest Program megvalósulásával a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ két alappillére, a polgári gyógyítás és a védelem-egészségügy olyan fejlődési szakaszba ér, mely évtizedekre meghatározza az intézmény jövőjét, szerepét a honvédelemben, a nemzetközi műveletek képességeiben, a magyar egészségügyi ellátórendszerben" – áll a levélben.

1599204469
Az állománygyűlésen dr. Szakács Zoltán orvos ezredes, a neurológiai osztály vezetője mondta el ünnepi gondolatait. „Semmelweis Ignác születésének napján az egész országban elismerésekkel adóznak az egészségügyben dolgozóknak, áldozatos munkájuknak és hivatástudatuknak. Semmelweis életében egyszerre volt jelen a tehetség, a tudás és az alázat" – hangsúlyozta az ezredes. Hozzátette: a gyógyítás csodálatos hivatás, amely nemcsak misztérium, hanem különleges szeretetszolgálat is egyben.

1599204470
Az ünnepségen átadták a Grósz-Straub Erika emlékdíjat, amit prof. dr. Grósz Andor nyugállományú orvos dandártábornok és lánya, Grósz Hanna adományoz a honvéd egészségügyben a betegellátás, illetve a gyógyítás terén végzett, kivételesen magas színvonalú és felelősségteljes tevékenység elismeréseként. Ugyancsak átadták a Flór Ferenc-díjat, amelyet minden évben a honvédelmi miniszter adományoz a honvéd egészségügy szolgálatában nyújtott kimagasló teljesítményért.

Az állománygyűlés a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Együttes) műsorával ért véget.

1599204470
Fotó: Ruzsa István