Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szépkorúakat köszöntöttek

Szöveg: Galambos Sándor |  2013. október 9. 11:33

Ünnepi klubfoglalkozást tartott az idősek világnapja alkalmából a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Egyesülete. Az 1971. február 17-én alakult közösségnek jelenleg 118 tagja van, a mostani találkozóra eljött a 91 esztendős Patyi Árpádné is.

Az együtt töltött évekre, évtizedekre emlékeztek október 5-én az egykori kiskőrösi helyőrséghez kötődő katonák és családtagjaik. Az idősek világnapja alkalmából tartott rendhagyó klubfoglalkozás résztvevőit Duchai Józsefné nyugállományú bv. őrnagy, az egyesület titkára fogadta, majd a soltvadkerti iskola 8. osztályos tanulója, Kurcz Alexandra és a kiskőrösi végzős gimnazista, Markó Ákos énekkel, gitárzenével, Kóka Sándorné pedig egy novella felolvasásával köszöntötte az egyesület tagjait.

1595961086

A megjelentek nevében Gottfried Béla nyugállományú ezredes, a klub elnökhelyettes kívánt egészséges, hosszú életet egykori bajtársainak, majd gratulált a születésnapjukat ünneplőket. Az egyesület vezetősége Életút és végzett munka ezüst emlékplakettet tüntette ki a 85. életévét betöltött Nagy István nyá. alezredest és Oláh Imre nyá. törzszászlóst, Árpa Lajosnénak és Benács Józsefnének pedig 80 születésnapjuk alkalmából egy-egy bronz plakett adományozott.

A katonai hagyományok ápolása, a hősi sírok gondozása,a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Egyesületében, a közösség érdekében huzamos időn át végzett áldozatos tevékenysége elismeréséül Vanyur Tibor mérnök ezredes, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka emléklappal köszönte meg Nagy István nyugállományú alezredes munkáját. Az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj parancsnoka emléktárggyal tüntette ki Jakab József nyugállományú főhadnagyot, Kovács Imre nyugállományú rendőr főtörzszászlóst, Fábi János nyugállományú főtörzszászlóst és Szipőcs Pétert. A kiskőrösi klub kollektívája ugyancsak emléktárggyal köszönte meg Duchai Józsefné nyugállományú bv. őrnagy, Melher Sándor nyugállományú őrnagy, Szakács Lászlóné nyugállományú zászlós és Kóka Sándorné közösségépítő munkáját.

1595961086

Az ünnepség hivatalos részét órákig tartó baráti beszélgetés követte. A rendezvényen részt vett többek közt Csaba Tibor mérnök alezredes, az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj törzsfőnöke, Durgó Tamás százados, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda irodavezetője, Rapcsák Róbert rendőr alezredes és Horváth János, Kiskőrös alpolgármestere is.

Fotó: a szerző felvételei