Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tehetséges diákokat díjaztak

Szöveg: Kovács Zoltán |  2013. december 4. 18:01

Sárközy, az Egri csillagok ismert cigány főhőse nélkül a várvédőknek sokkal nehezebb dolga lett volna, ahogy a ma és a jövő hadseregének is szüksége lesz Sárközy hűségére és leleményességére – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Romák-Hadsereg-Kultúra címmel kiírt alkotói pályázat díjkiosztó ünnepségén, december 4-én.

A katonai alapismeretek tantárgy oktatásában részt vevő középiskolák részére kiírt pályázat célja az volt, hogy felhívják a fiatalok figyelmét a modern, önkéntes alapon szerveződő hadsereg tevékenységére egy specifikus, a roma kultúrával kapcsolatos téma segítségével.

1595963779
Vargha Tamás köszöntötte a pályázat díjazottait

A grafikai kategóriában a jelentkezők Bari Károly egyik cigány népmeséjének illusztrációjával pályázhattak, az irodalmi pályázat témája pedig Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének szereplője, Sárközy cigány alakjához kötődően esszé írása volt „Hogyan képzelem tovább Sárközy cigány életét végvári katonaként Eger várának ostroma után?" címmel.

A bíráló bizottság és Várnai Márton, az Országos Roma Önkormányzat elnökhelyettesének jelenlétében Vargha Tamás adta át az elismeréseket a díjazottaknak, akik az ünnepség után természetesen ki is bontották a kapott ajándékokat.

A grafikai kategória első helyezettje, Rácz Kitti a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: titokban arra számított, hogy a harmadik helyen végez, éppen ezért nagyon meglepte, hogy az ő pályaművét találta a legjobbnak a zsűri. Elárulta azt is, hogy a most kapott festékekkel még sok tájképet tud majd készíteni.

1595963780
A díjazottak és a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára

Fotó: a szerző felvételei