Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Téli roham Csobánkán

Szöveg: Szűcs László |  2011. február 23. 5:47

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar katonai vezetői szakán tanuló honvéd tisztjelöltek számára szerveztek erre a hétre öt napos kitelepülést az MH Központi Kiképző Bázis csobánkai gyakorlóterére. A Téli Roham 2011 elnevezésű gyakorlaton több mint száz leendő tiszt vesz részt. A bázison ebben az évben összesen 72 nap tartanak majd kiképzést az egyetem oktatói a tisztjelölteknek.

1595914533
„A Magyar Honvédség alakulatai részéről korábban igényként hangzott el, hogy a katonai vezetői szakon előtérbe kellene helyezni a gyakorlatias képzést. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy a tüzér, a felderítő, a gépesített lövész, a harckocsizó és a térképész szakirányokon összhaderőnemi parancsnoki szemléletet alakítunk ki a honvéd tisztjelölteknél" – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére a csobánkai kiképző bázison dr. Szabó Tibor alezredes, a Téli Roham 2011 gyakorlat vezetője.

Mint hozzátette, ennek megvalósítására három tárgykörből álló szakmai gyakorlatrendszert dolgoztak ki a hadtudományi karon. Az első az úgynevezett téli tárgykör, amelyet terveik szerint célszerű erdős-hegyes területen végrehajtani, azaz a csobánkai bázis és környéke éppen ideális ezekre a feladatokra.

A második témakörhöz kapcsolódó kiképzés áprilisban, ugyancsak Csobánkán tervezik, ekkor már szakasz szintű támadó és védelmi harctevékenységet, és ennek vezetését gyakorolják a leendő tisztek.

1595914533
A harmadik fázis – május végén, illetve június elején – során már két hetet töltenek majd egyhuzamban terepen a tisztjelöltek. Az első héten a tömegpusztító fegyverek elleni védelem alapjaival ismerkednek meg, emellett pedig műszaki és tereptan foglalkozásokon is részt vesznek. A kihelyezés második felében pedig a béke-, valamint a magas intenzitású műveletek során végrehajtandó tevékenységet gyakorolják, azaz ellenőrző-áteresztő pontokat telepítenek és működtetnek, valamint járőrtevékenységet végeznek.

A mostani, téli gyakorlat tematikáját dr. Forray László alezredes, valamint Holndonner Hermann alezredes, a ZMNE Műveleti Támogató Tanszék felderítő és különleges műveleti szakcsoport oktatói tervezték meg, szorosan együttműködve az MH Ludovika Zászlóaljjal. Forray alezredestől megtudtuk: a kiképzésen a katonai vezetői szak több mint száz első-, másod- és harmadévfolyamos honvéd tisztjelöltje vesz részt. A gyakorló század-, szakasz-, és rajparancsnoki beosztásokba negyed-, illetve harmadévfolyamos, felderítő szakos hallgatók kerültek.

1595914533
A Téli Roham 2011 gyakorlat tárgya az erdős-hegyes viszonyok közötti túlélés, komplex harcászati foglalkozással egybekötve – mondta Forray alezredes, akitől megtudtuk azt is, hogy a honvéd tisztjelöltek az egész hetes csobánkai kitelepülés első napján megismerkedtek a biztonsági rendszabályokkal és egészségügyi felkészítésen is részt vettek. Kedden rajkötelékben, szerdán pedig szakasz szinten készültek a komplex harcászati foglalkozásra, amelyet csütörtökön és pénteken teljesítenek. A Pilis hegység vonulatai között végrehajtandó, több mint 24 órás, folyamatos gyakorlat során egyebek mellett járőrbázist foglalnak és járőrtevékenységet is folytatnak.

Ottjártunkkor a rajkötelékben tevékenykedő leendő tisztek éppen olyan járőrútvonalat teljesítettek, amelynek során hat foglalkozási helyen kellett különféle feladatokat végrehajtaniuk. Az első helyen egészségügyi szakfelkészítés várt az állományra, amelynek során a téli viszonyok közötti sebesülések ellátásának módjait, valamint az extrém hőhatások, azaz fagyások és égések kezelését sajátították el. A járőrútvonal második állomásán a harcjárművekbe történő be-, és kiszállást gyakorolták, valamint elsajátították a kéz-, zászló-, és lámpajelzéseket is. Mindezek mellett menedékhelyek építése, a terepi tájékozódás alapkérdései, a járőr mozgásmódok elsajátítása, valamint a rendszeresített híradóeszközök megismerése is szerepelt a napi foglalkozás programjában.

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: Rácz Tünde