Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tíz éve adták át a legnagyobb katonatemetőt

Szöveg: Tamás Tibor |  2012. június 23. 13:48

Ha megadjuk a végtisztességet minden elesett katonának, létrejöhet a béke bennünk is, mert a hősi halottak sírjai a béke követei. A Don és a Volga, az Odera és a Spree partján, Budaörsön s Gyimesbükkön is – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter azon a katonai tiszteletadással rendezett megemlékezésen, amelyet június 23-án, szombaton tartottak a Budaörs és Budakeszi között lévő német−magyar katonai temetőben, a sírkert létrehozásának 10. évfordulóján.

A honvédelmi miniszter beszédében hangsúlyozta: „Európának emlékeznie kell, hogy éljen, és hogy megtalálhassa a boldogulás ösvényeit, hogy megértsük, milyen értékes dolog mindannyiunk közös békéje és szabadsága. Soha nem szabad felednünk: összetartozunk".

1595937673
„A nagy háborúk korszaka véget ért. Új évszázadot kezdtünk. Reményeink szerint a béke és szabadság évszázadát" – mondta a honvédelmi miniszter, majd aláhúzta: „Ez a remény, ez a hit hozott ma ide bennünket, hogy a béke erősebb a háborúnál, az élet a halálnál, az emlékezés a feledésnél."

Hende Csaba kijelentette: hazánk nagyra értékeli mindazt a segítséget, amit a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetségtől kapott a magyar hadisírok gondozásában. Ezért természetesen a magyar kormány és a Magyar Honvédség segítségére mindig számíthatnak.

Az emlékező kegyeleti ünnepségen – amelyen a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezető beosztású tisztviselői mellett részt vett Reinhardt Führer, a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség, a VDK elnöke, valamint helyettese, Heinz Kalberer is – elhangzott: csaknem tizenötezer német és több mint hatszáz magyar katona nyugszik a sírkertben, amely a legnagyobb ilyen temető, s ahová Budapestről, illetve környékéről, valamint Pest és Komárom-Esztergom megyékből szállították a felkutatott katonák földi maradványait.

A Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség képviselői külön köszönetüket fejezték a lelkiismeretes, bajtársias hadisírgondozásért, amit a magyarok végeznek, s amire nagy szükség van még napjainkban is, hiszen havonta ezrekről érkezik valamilyen híradás, emlék.

Hangsúlyozták: e temetők ma már a megbékélés, a partnerség jelképei. Emlékművekként kell rájuk tekinteni, amelyek arra figyelmeztetnek, milyen szörnyű tragédiákhoz vezethet az önkényuralom, a sovinizmus, egyszersmind mennyire közös jövőnk záloga a tolerancia és az együttműködés.

E katonák tragédiája, halála türelemre, megértésre, együttműködésre, békére kötelez mindannyiunkat. Erre figyelmeztet az a hathektáros békepark is, amely a sírokat csaknem hétszáz díszfával körülvéve a megbékélést jelképezi – hangzott el.

A megemlékezés ökumenikus imádsággal, majd koszorúzással folytatódott. A résztvevők az emlékezés virágait a temető közepén álló óriáskeresztnél helyezték el.

1595937674

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

További képekért kattintson galériánkra!