Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tovább viszik a fegyvernem hagyományait

Szöveg: Kovács Dániel |  2013. december 5. 13:36

A fegyvernem tovább él, önök testesítik meg azt a szakmaiságot, amit a légvédelmi tüzér és légvédelmi rakéta fegyvernem korábbi művelői hosszú évtizedek munkájával megalapoztak – mondta Fucsku Sándor vezérőrnagy Győrött, december 4-én, kedden.

1595963788

A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka köszöntötte az egybegyűlteket

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakéta Ezrednél, a légvédelmi tüzér és rakéta fegyvernem napja alkalmából rendezett ezredsorakozón kiemelte: minden alakulat életében fontos a hagyományok ápolása, de különösen igaz ez a Szent Borbála védelmét élvező tüzérekre, akiknek hovatartozásáról a skarlátpiros barettsapka és a fegyvernemi sál is jól árulkodik.

Kovács Ferenc ezredes, az alakulat parancsnoka ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy „a Lendülő Kard 2013 elnevezésű légvédelmi rakéta harcászati éleslövészeten nyújtott teljesítményünkkel – vagyis azzal, hogy minden elindított rakétánk célt talált – igazoltuk, hogy fegyvernemünk méltó képviselői vagyunk, a legmagasabb szinten űzzük hivatásunkat, s hogy hazánk légterének védelme biztos kezekben van."

1595963788

Fucsku Sándor vezérőrnagy kitüntetéseket adott át

A győri alakulatnál minden évben december 4-én, Szent Borbála napján rendeznek ünnepséget a fegyvernem napja alkalmából. Az idei ünnepi állománygyűlésen is megtartották a hagyományos tüzéravatást. A katonai szolgálatuk során először éles rakétát indított tisztek és altisztek – összesen tízen – ünnepélyes keretek között fogadták meg, hogy egész életüket a légvédelmi rakéta fegyvernem szolgálatának rendelik alá.

Az idei fegyvernemi nap alkalmából a Bolyai János Honvéd Alapítvány – a légvédelmi tüzér hagyományok példaértékű ápolásának, a Magyar Királyi Gábor Áron Hadapródiskola Bajtársi Köre által létesített múzeum befogadásának, valamint a légvédelmi tüzérek bajtársi összefogásának elismeréséül – zászlószalagot adományozott az alakulatnak, amit az állománygyűlésen kötöttek fel az alakulat csapatzászlajára.

1595963788

Díszszalag került a csapat zászlajára

Az egésznapos program része volt az a honvédelmi témájú vetélkedő is, amelyet immár második alkalommal rendeztek meg az alakulatnál a harmadik osztályos középiskolás diákok számára. A meghívott iskolák négyfős csapatokkal indulhattak a versenyen. A délutáni eredményhirdetésen az első három helyezett ajándékait Fucsku Sándor vezérőrnagy adta át.

Fotó: a szerző felvételei