Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Trianon emlékezete

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2011. június 4. 15:25

1920. június negyedike egyik legfájóbb pontja történelmünknek. A trianoni békediktátum aláírása alapjaiban változtatta meg az ország és több millió magyar ember további sorsát. Éppen ezért e napot tavaly a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.

1595919667
A nemzeti összetartozás napja alkalmából ebben az évben a HM Bessenyei György Kulturális és Üdültetési Közhasznú Nonprofit Kft. valamennyi helyőrségi klubban megemlékezést szervezett. A központi rendezvényt dr. Szászvári Lajos ügyvezető igazgató jelenlétében, június 3-án, pénteken Várpalotán tartották.

A megemlékezés első részében dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka tartott előadást arról, hogy a trianoni békeszerződés miként hatott a magyar haderőre az 1920-as években.

Az előadásban elhangzott többek között, hogy a békediktátum  gyakorlatilag lenullázta a hadsereget és az ország védelmi képességeit; emellett  pedig a hadiipar teljes ellehetetlenítése miatt több ezer civilt is nagyon nehéz helyzetbe sodort.

 

1595919667
Az előadást követően a megemlékezés a Trianon Múzeumban folytatódott, ahol a Jávor Pál Nemzeti Czigányzenekar előadásában a vendégek először meghallgatták a „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország" kezdetű, közismert operett-részletet.

A zene után Sipos Gábor nyugállományú ezredes, a HM Bessenyei György Kulturális és Üdültetési Közhasznú Nonprofit Kft. közművelődési referense, egyben a Fejérváry Géza Társaság alelnöke köszöntötte a vendégeket.

Beszédében hangsúlyozta: a katonáknak kötődniük kell a nemzethez és a honvéd hagyományokhoz, mert „identitás nélkül nem létezhet komolyan bevethető hadsereg." Elmondása szerint ez az alapvetés, illetve az ehhez kapcsolódó június negyedikei megemlékezés-sorozat a társaság áprilisi konferenciáján fogalmazódott meg.

1595919667
„Nagyon fontos, hogy történelmünknek ezt a részét megismertessük a katonákkal, mert az elmúlt időszakban erről a kérdésről nem sok szó esett; történelmünk egy részét elhallgatták. Most előkerülnek olyan események, amelyek egyszerre ismerteket nyújtanak, megdöbbentőek és meghatóak" – fogalmazott a referens.

Dr. Szabó Csaba Pál egyetemi adjunktus, a Trianon Múzeum Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédében elmondta: szimbolikusnak érzi, hogy dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter korábban többször is meglátogatta a múzeumot.

Kiemelte: Fodor Lajos közigazgatási államtitkár 2001-2002 táján még vezérkari főnökként hatalmas szerepet játszott a múzeum megszületésében, „nélküle nem létezne ez a múzeum."

 

1595919667
„A Trianon Múzeum léte azt üzeni: lehet tömegméretekben elhallgatni, hamisítani, de hosszú távon az értékek és az emberek a helyükre kerülnek. Az emberi létezés legfontosabb dimenziója az igazság. Ha Európában van nemzet, amelyik ezt a felismerést magáévá teheti, az a magyar" – jelentette ki Szabó Csaba Pál.

Hozzátette: idén a múzeum gyakorlatilag állami intézménnyé fog válni.

Bejelentette azt is: komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy 2012-től egy új Kárpát-medencei nemzetpolitikai intézmény jöjjön létre.

„Azt kívánom, hogy a Magyar Honvédség, a magyar nemzeti közösség védelmében foglalja el azt a hagyományos történelmi szerepet, amely megilleti őt" – fejezte be beszédét az elnök.

1595919667

 

A program zárásaként felcsendült a „Legyen úgy, mint régen volt" című nóta, majd a vendégek megtekintették a múzeumot.

A fentebb említett Fejérváry Géza Társaság névadója, báró Fejérváry Géza katona-politikus, az 1867-es osztrák- magyar kiegyezést követően, a Magyar Honvédség egyik meghatározó személyiségeként tizenkét éven át volt honvédelmi minisztériumi államtitkár, tizenkilenc évig honvédelmi miniszter, majd két éven át miniszterelnök. Ő alapította meg a Köztársasági Őrezred egyik előd szervezetét, a Magyar Királyi Testőrséget is, amelynek hat éven át kapitánya volt.

A Jávor Pál Nemzeti Czigányzenekar 2009. decemberében, Szabó Pál Csaba kezdeményezésére alakult meg Várpalotán. Műsoraival tiszteletüket és csodálatukat szeretnék kifejezni a névadó, Jávor Pál művészi és emberi nagysága előtt. Szeretnék továbbá a XXI. század polgársága számára felidézni az elmúlt korok nemzeti érzelmű magyar polgárságának értékeit.

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: A szerző felvételei