Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új országzászló és utcai harcok

Szöveg: Galambos Sándor |  2011. március 6. 15:17

Rendhagyó történelemórát szervezett március 5-én, szombaton Szolnokon a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség: ismét eljátszották az 1848/49-es szabadságharc tavaszi hadjáratának legdicsőségesebb ütközetét, a szolnoki csatát. A most tizennegyedik alkalommal megrendezett hadijátékon 240 gyalogos és tüzér, valamint 40 lovas vett részt, az osztrák és magyar csapatok összesen 15 ágyúval „lőtték egymást”. Az ütközet előtt dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke felavatta Szolnok új országzászlóját.

Másfél órán keresztül ropogtak a puskák, dörögtek az ágyúk szombaton a Tisza partján: a honvéd hagyományőrzők ismét felidézték a szolnoki csata történetét. A 162 évvel ezelőtti egyenruhákba öltözött és korhű fegyverekkel felvonuló osztrák és magyar csapatok harca az új országzászló felavatása után kezdődött, az első lövések délután három óra után pár perccel dördültek el, pillanatok alatt lőporfüst lepett el mindent.

1595915140
Szolnok belvárosára ekkor már nyugodtak ki lehetett volna tenni a „Megtelt" táblát: ezrek voltak kíváncsiak az ütközetre. Dr. Kövér Lászlóval végignézte a csatát Anna Derbin, lengyel konzul, dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke, dr. Töll László alezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal igazgatója, dr. Kedves Gyula ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgató helyettese, igazgatója, Négyesi Lajos alezredes, a múzeum osztályvezetője és Koller József ezredes, MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnok-helyettese is.

Az ütközet főparancsnoka Udovecz György, a Hadtörténet Intézet és Múzeum Hadirégészeti, Hadszíntérkutató és Hagyományőrző Osztályának szakreferense, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség tagozati alelnöke volt.

1595915140
A hagyományőrző ezredes a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a tizennegyedik alkalommal megrendezett hadijátékra idén Csehországból, Ausztriából, Olaszországból, Lengyelországból és Szlovákiából érkeztek résztvevők. A főparancsnok a hagyományőrzőket két táborra osztotta, a magyar csapatok az eredeti helyszíntől úgy két utcányival arrébb, a Szapáry út Tisza felőli végén lendültek támadásba. A város bitorló császári csapatok elkeseredetten védekeztek, de csak lassítani tudták, megállítani képtelenek voltak a honvédek rohamát. A lovasság és a tüzérség is derekasan helyt állt, a városháza elé érve aztán a magyar csapatok parancsnoka kiadta a parancsot: Szuronyt szegezz!

A győzelmet végül kézitusában kiharcoló honvédek elfogták az osztrákok parancsnokát, akit szégyenszemre lefegyverezve, egy magyar asszony zavart végig karddal a kezében a Kossuth téren.

A szolnoki csata idén is díszszemlével ért véget.

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: A szerző felvételei