Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új parancsnok az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ élén

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2019. január 24. 21:55

A veszprémi székhelyű MH Légi Vezetési és Irányítási Központ parancsnoka 2019. január 1-jétől Berec Zoltán ezredes.

1599198343
A január 23-ai átadás-átvételi ünnepségen Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka kiemelte: történelmi jelentőségű az a változás, melynek részesei vagyunk és leszünk az elkövetkezendő években a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program megvalósulásával. Az átfogó fejlesztés és megújítás érinti többek között a haderő szervezeti felépítését, feladatrendszerét, működési rendjét is.

„A Szikla, és a benne települő katonai szervezetek évtizedek óta meghatározó elemei a város életének. Az itt folyó munkát mindig is kiemelt figyelem övezte helyi és országos szinten egyaránt. Az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ kijelölt erői Magyarország NATO-csatlakozásának első pillanatától kezdve a szövetséges erők alárendeltségében hajtják végre feladataikat, hogy garantálják országunk légterének biztonságát, szuverenitását. Ez a folyamatos készenlétet követelő tevékenység, valamint az ehhez kapcsolódó, rendkívül széles spektrumú feladatrendszer megköveteli a magas szintű szaktudást, a csapatmunkát, fegyelmet és elhivatottságot. Szücs József ezredes az alakulat megalakulása, 2011. április 1-je óta, kiemelkedő vezetői ismereteivel és szakmai tudásával, tapasztalatával vezette az MH Légi Vezetési és Irányítási Központot" – mondta az altábornagy.

1599198344

Hozzátette: Szücs József ezredes példaértékűen kiépített társadalmi kapcsolatokat hagy utódjára, Berec Zoltán ezredesre. A központ az elmúlt években a várossal, a megyével, a rendvédelmi- és különböző civil szervezetekkel működött folyamatosan együtt.

1599198344

Elköszönő beszédében Szücs József ezredes leszögezte: az MH LVIK a Magyar Honvédségen belül egyedülálló képességgel rendelkezik, hiszen Magyarország légtér-szuverenitásának őrzése és biztosítása a központ állományának áldozatos tevékenységén alapul. Sokféle képességünk van, így bármilyen kihívást, feladatot kellett megoldani, kezelni, mindig megvolt a csapatban, akivel, akikkel megadtuk a megfelelő válaszokat.

„Azt mondják, hogy a parancsnok magányos, de ez nem igaz. A döntési felelősség mindig nekem maradt, de a döntés előkészítése során, kollégáim támogatása révén sosem éreztem magam egyedül. De hozzáteszem, mindkét fél részéről kell hozzá belső motiváció, lelki állóképesség, gyűrődésállás, és a visszautasítást elviselő képesség. A pillérek, amire megítélésem szerint parancsnoki munkám során támaszkodhattam: a szolgálat ellátás kiváló körülményei és annak minősége, a tudás, fejlődés iránti igény, a kollektív intelligencia és a társadalmi szerepvállalásunk érdekében kifejtett öntevékeny munka. Ha önök nem lennének és nem így tennék dolgukat, ma nem tartanánk itt, és lehet, ma nem állnék itt egy magasabb beosztás küszöbén" – húzta alá az ezredes.

1599198344

Berec Zoltán ezredes beszédében kiemelte: az MH LVIK ugyan kis létszámú, de műveleti súlyát tekintve jelentős részét képezi a professzionális Magyar Honvédségnek. „Nagy megtiszteltetés, hogy a továbbiakban én állhatok a központ élén. Nagy kihívás, de azt gondolom, hogy eddigi tapasztalataimnak köszönhetően nyugodt szívvel nézhetek a kihívások elé. Szeretném ezúton is megköszönni Szücs József ezredes munkáját – az alakulat eddig elért eredményei önmagukért beszélnek" – fogalmazott az új parancsnok.

Fotó: a szerző felvételei