Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Valami Amerika

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2015. április 14. 17:00

Tizenhét NATO-tagország, több mint 5000 katona részvételével javában zajlik a németországi Hohenfelsben a szövetség nagyszabású, Saber Junction 2015 elnevezésű gyakorlata. Megérkezésünkkor rögtön az akció kellős közepén találtuk magunkat – az amerikai „Sólyom Team” konvoját érte szimulált támadás. (Helyszíni tudósítás!)

Háborúban a logisztikai utánpótlás alapvető fontosságú. Ugyanennyire alapvető az, hogy a konvojok szükség esetén meg tudják védeni magukat. Szóban forgó esetben a Sólyom-konvojnak meglehetősen rögös útja volt „A" pontból „B" pontba, tekintve, hogy a meglehetősen jól képzett ellenerő először aknamezőt telepített a járművek útjába, majd miután ez nem bizonyult hatékonynak, egy stratégiailag alkalmas helyen eltorlaszolta az utat, és a rajtaütés klasszikus forgatókönyve szerint komoly veszteségeket okozott a szövetségeseinknek.

1595991340

„A sok és megfelelő gyakorlás maga a győzelem" – idézte kérdésünkre a Hohenfelsben települő Összhaderőnemi Többnemzeti Készenléti Központ (JMRC) jelmondatát Tameka Davis őrmester, aki szerint a Saber Junction 2015 elsősorban a nemzetközi együttműködés miatt fontos minden résztvevő számára.

Tekintve pedig, hogy az ellenerő a konvoj két Humvee-jét is elfoglalta – nem beszélve a tűzharcban megsebesültekről – biztosan van még mit gyakorolni…


Fotók: a szerző felvételei