A Krím és Délkelet-Ukrajna árán az idén Oroszország kenyértörésig vitte kapcsolatait a Nyugattal

A közvélemény-kutatások szerint az orosz hatalom társadalmi támogatottságát és a lakosság hazafias lelkesedését látszólag nem törték meg sem a nyugati szankciók, sem Oroszország külföldi megítélésének romlása. A rubel december közepén tapaszalt mélyrepülése azonban az országon belül megkérdőjelezte az orosz vezetés politikájának helyességét.

Bár a februári ukrajnai hatalomváltásra adott orosz válasz, a Krím Ukrajnától való elcsatolása csak március 21-re fejeződött be, ez az év orosz szempontból gyakorlatilag ezzel a világot megdöbbentő, rendkívüli gyorsasággal végrehajtott lépéssel kezdődött el.

2014 „csattanóját" pedig az jelentette, hogy december elején Moszkva elállt a Déli Áramlat európai gázvezeték megvalósításától.

Az orosz hatalom azt hangsúlyozta, hogy történelmi igazságot szolgáltatott a félszigetnek az Oroszországi Föderációhoz való visszatérésének elősegítésével, egyszersmind megvédte a krími lakosságot, az ott élő oroszokat az új kijevi hatalom általi fenyegetettségtől. A felmérések szerint az orosz lakosság is a félsziget „visszatérését" tartotta az év egyik legfontosabb eseményének, Vlagyimir Putyin államfőt pedig az év emberének.

A Levada Központ közvélemény-kutató intézet december 24-én közzétett felmérése azt mutatta, hogy az oroszok 85 százaléka egyetért az elnök tevékenységével.

A kijevi főtéren tavaly november végén kirobbant hatalomellenes tüntetések, az „Euromajdan" hatására a Kreml januárban többfrontos diplomáciai és a propagandaháborút nyitott a szomszédos ország feletti befolyásának megtartásáért, egyszersmind az Európai Unió, s legfőképpen a NATO Oroszország határaihoz való közeledése ellen. Moszkva 2013 december végén több milliárd euró értékű pénzügyi segéllyel és a földgáz árának jelentős csökkentésével adott támaszt és egyfajta jutalmat a Viktor Janukovics volt államfő vezette ukrán hatalomnak, amely novemberben leállította az európai uniós társulási megállapodás aláírásának előkészítését.

A Kreml ez év elején is minden erejét arra összpontosította, hogy Janukovicsot és a mögötte álló erőket hatalmon tartsa, és francia, valamint német közvetítéssel február 21-re politikai rendezési megállapodást harcolt ki Kijevben.

Miután az ukrán parlament a négyoldalú megállapodást felrúgva menesztette az államfőt, – aki Oroszországba menekült – a Kreml válasza nem váratott magára sokáig. Moszkva az ukrajnai hatalomváltást államcsínynek, az uralomra került erőt juntának, az ebben részt vevő radikális nacionalista csoportokat fasisztáknak minősítette. Az orosz parlament felsőháza március 1-én rendkívüli ülésén felhatalmazta Vlagyimir Putyin államfőt, hogy orosz állampolgárok védelmére, „szükség esetén" fegyveres erőket vethessen be külföldön.

Néhány nap leforgása alatt jelzés nélküli fegyveresek jelentek meg a Krím félszigeten, majd a terület parlamentje azzal az indoklással, hogy tart a „kijevi juntától", népszavazást írt ki a terület Oroszországhoz csatlakozásáról. A referendum idején, mint azt áprilisban Vlagyimir Putyin is elismerte, orosz fegyveresek biztosították a szavazás rendjét. Az orosz államfő egy élő televíziós műsorban közölte, hogy „részben a NATO bővítésének veszélye", Ukrajna esetleges belépése miatt született a döntés Moszkvában a Krím-félsziget Oroszországhoz csatolásáról.

Moszkva ezt követően a látszólag tőle független délkelet-ukrajnai szakadár törekvések mellé állt, ezzel nyomás alatt tartva az új ukrán hatalmat, ugyanakkor nem ismerte el sem a májusban önkényesen kikiáltott, úgynevezett donyecki és luhanszki népköztársaságokat, sem a térségben később tartott választásokat.

A Kreml sokáig tagadta, hogy orosz katonák harcolnának Délkelet-Ukrajnában, mígnem egy délkelet-ukrajnai szakadár vezető elmondta, hogy Oroszországból szabadságon lévő katonák csatlakoztak az úgynevezett önkéntesekhez. Vlagyimir Putyin államfő év végi nemzetközi sajtótájékoztatóján ugyancsak arról beszélt, hogy orosz önkéntesek vesznek részt a fegyveres konfliktusban.

Moszkvában azt is tagadták, hogy fegyverekkel látná el a szakadárokat, s hogy az oroszoknak közük lett volna a malajziai utasszállító júliusi katasztrófájához. Több, úgynevezett humanitárius konvojt indítottak Oroszországból a délkelet-ukrajnai régióban élők megsegítésére, emellett mintegy 300 ezer menekültet fogadtak be Oroszországban.

Elemzők úgy vélik, mivel sem a szakadároknak, sem Kijevnek nem sikerült elérnie a célját, a régióban a konfliktus tartós befagyására lehet számítani.

Ugyancsak tagadta az orosz hatalom, hogy érintett lenne a konfliktusban, és annak politikai rendezését, a Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán elnök által kezdeményezett szeptemberi minszki tárgyalásokon elért tűszünetet, a politikai megállapodások betartását, a szakadár térség vezetőivel való párbeszédet hangsúlyozta.

A Nyugat, elsősorban is az Európai Unió és az Egyesült Államok egyre bővülő és egyre súlyosabb politikai és gazdasági büntetőintézkedésekkel próbálta megfékezni Moszkvát. Erre az orosz vezetés látszólagos nyugalommal és ellenszankciókkal reagált, a társadalom többségét pedig maga mellé állította. Az ellenzék gyengén és hatástalanul fejezte ki ellenvéleményét.