A NATO nem akar új hidegháborút

„Nyitottak vagyunk az egyeztetésre, de úgy nem lehet párbeszédet folytatni, hogy valaki csak a saját álláspontját visszhangozza, amikor pedig a másik fél is el akarja mondani a magáét, akkor befogja a fülét" – érzékeltette a NATO és Oroszország közötti mostani viszonyt a szövetség egyik magas rangú tisztségviselője Brüsszelben. A védelmi miniszteri csúcs keretében tartott háttérbeszélgetésen az illetékes úgy fogalmazott: mindenki tisztában van vele, hogy Oroszország nélkül nem létezik európai biztonság, de Moszkvának ezzel együtt is tiszteletben kell tartania a nemzetközi játékszabályokat, a NATO pedig nem fog lemondani a saját alapvető elveiről csak azért, hogy így vegyék rá Vlagyimir Putyint valamilyen engedményre. „Ez természetesen nem kompromisszumképtelenséget jelent. A NATO eleve szuverén nemzetek szuverén érdekeit hangolja össze, vagyis egész léte és működése azon alapszik, hogy kompromisszumokat köt. Néha éppen emiatt tűnhetünk kevésbé hatékonynak: mi huszonnyolcan vagyunk, Oroszország pedig egyetlen egységes állam. De a szövetség alapértékeit illetően semmiből sem fogunk engedni."

Mint elhangzott, a NATO – minden ezzel ellentétes vélekedés ellenére – egyáltalán nem kívánja provokálni Oroszországot a keleti tagállamokban történő jelenlét-erősítéssel, és a mostani lépések – a szintén ellentétes kommentárok dacára – nem sértik meg a NATO és Oroszország 1997-es alapszerződését sem. Ebben ugyanis valóban deklarálták a felek, hogy nem fognak jelentős, újabb állandó katonai erőt telepíteni a másik területével határos térségekben, a jelenlegi átcsoportosításokat azonban nem örökkévalónak tervezi a szövetség.

Ashton Carter amerikai védelmi miniszter február 9-én jelentette be Washingtonban, hogy a Pentagon 3,4 milliárd dollárra, vagyis az eddigi kiadások négyszeresére növelné az Európában állomásozó amerikai erők egységeire, kiképzésére szánt büdzsét, ennek oka pedig a megnövekedett orosz fenyegetés. Carter úgy fogalmazott: Moszkvát erőteljes, kiegyensúlyozott megközelítéssel kell elrettenteni bármiféle agresszív lépéstől. A Washingtonban csak Európai Megnyugtató Kezdeményezésként emlegetett új projekt révén az Egyesült Államok demonstrálni szeretné, hogy elkötelezett európai NATO-szövetségesei megvédésében. A hosszú távú fenyegetések elhárítása érdekében a Pentagon növelni szeretné a legmodernebb technológiákra és a haderő modernizálására szánt kiadásokat – erről Douglas E. Lute, az Egyesült Államok NATO-nagykövete is beszélt keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Az Európában állomásozó amerikai erők növelését, átcsoportosítását, a rájuk fordított anyagi ráfordítások fokozását az európai szövetségesek is üdvözlik. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint az intézkedés az Egyesült Államok mélyreható elkötelezettségét tükrözi az európai biztonság iránt, amely a megfelelő időben és mértékkel járul hozzá a NATO kollektív védelméhez, és egyben az elrettentést is szolgálja.

A NATO és Oroszország együttműködése a hidegháborút követően kedvezően alakult, és ugyan akadtak a felek között nézeteltérések – így például a balkáni NATO-beavatkozások vonatkozásában –, igazi törés egészen 2008-ig nem következett be a kétoldalú kapcsolatokban. Ekkor Oroszország grúziai katonai akciója következtében felfüggesztették a 2002 óta stabil egyeztetési fórumként funkcionáló NATO-Oroszország Tanács működését, amely azóta sem ült össze ismét, és a 2014-es ukrajnai konfliktus fényében egy ideig még vélhetően nem is fog. A keleti szomszédunkban történtek következtében a NATO és Moszkva viszonya olyan mélypontra zuhant, amilyet a hidegháború óta nem lehetett tapasztalni.

Oroszország az utóbbi években rendszerint azzal vádolja meg a szövetséget, hogy „körbe akarja venni", erre azonban rendszerint az az ellenérv, hogy a NATO-nak akkor sem állna módjában ilyesmi, ha egyébként ez lenne a célja (mint ahogy hangsúlyozottan nem ez). A több mint 20 ezer kilométeres orosz szárazföldi határnak csak mintegy 1215 kilométere közös NATO-tagállamokkal, a szövetség pedig saját részesein kívül mindössze három területen állomásoztat jelentősebb létszámú erőt, minden esetben ENSZ-mandátum alapján: Koszovóban, Afganisztánban és Afrika szarvánál. Ezek közül utóbbi kettőt Oroszország is támogatta az ukrajnai események előtt: az afgán missziót logisztikai támogatással segítette, és a kalózellenes műveletekben is együttműködött a nyugati szövetségesekkel.

A felek közötti egyik legérzékenyebb témakör a NATO rakétavédelmi rendszere, amelynek kapcsán Oroszország rendszerint azzal vádolja meg az észak-atlanti szövetséget, hogy az ellene irányul, és az iráni megegyezést csak újabb bizonyítékként értékelte ennek alátámasztására. Mint a NATO illetékesei több alkalommal is elmondták, romániai és lengyelországi bázisokról földrajzi és fizikai szempontból is lehetetlen lenne lelőni az orosz interkontinentális rakétákat, az iráni megállapodás pedig teljesen másról szól.

Mint a mostani brüsszeli csúcson résztvevő több NATO-illetékes, illetve a szövetség főtitkára is hangsúlyozta, az észak-atlanti közösség semmiképpen sem akar újabb hidegháborút, azt illetően azonban senki sem akart jóslatokba bocsátkozni, mikor ülhet ismét össze a NATO és Oroszország közös bizottsága. A feleknek ehhez először ismét meg kellene kezdenie az érdemi párbeszédet – az pedig nem nagyon fog sikerülni, amíg arról sem tudnak megegyezni, mi szolgálhat egyáltalán tárgyalási alapként.