Az év tíz legdurvább regionális konfliktusa

Januárban még csak elszánt tüntetők elszigetelt akcióiról szóltak a hírek, ma gyakorlatilag hidegháborús helyzet alakult ki a nagyhatalmak között Ukrajna miatt. A februárban menesztett államfő, Janukovics Moszkvában keresett menedéket, a Majdan harcban edzett tüntetői pedig szemlátomást elérték céljukat, és nekiláttak a kormányalakításnak. Majd néhány nap leforgása alatt álruhás orosz katonák lepték el a Krím félszigetet, amelyről később népszavazás mondta ki, hogy csatlakozik Oroszországhoz. A nem mindennapi esemény óriási nemzetközi visszhangot keltett, napról napra nőtt a feszültség a nagyhatalmak között, végül azonban leszámítva néhány kisebb horderejű gazdasági szankciót és a rubel mélyrepülését, nem történt semmi. Putyin elvetette a kockát, és megszerezte a Krímet, vele együtt az orosz flotta számára nélkülözhetetlen szevasztopoli hadikikötőt. Ám a konfliktusnak ez sem vetett véget. Kelet-Ukrajnában zavargások kezdődtek, melyek mára polgárháborús helyzetet teremtettek. Az oroszbarát szeparatisták Putyintól várnak (fegyveres) segítséget, miközben az ukrán hadsereg, a Nemzeti Gárda és a Jobb Szektor szélsőségesei igyekeznek felszámolni az ellenállást. A kérdés az, mennyit hajlandó az orosz külpolitika kockáztatni, illetve a Nyugat, kiváltképp az USA mikor érzi elérkezettnek az időt egy erélyesebb beavatkozásra?

Mit tartogat a kivonulás Afganisztánnak?

Jelen pillanatban minden jel arra utal, hogy miután a NATO-vezetésű ISAF-erők 2014. december 31-ig kivonulnak, Afganisztán magára marad. Ebben az esetben pedig csak remélhetjük, hogy az újdonsült és csak mérsékelten képzett rendvédelmi szervek ellen tudnak állni a visszavágóra készülő táliboknak. A választások után most még alakulnak az erőviszonyok, ám az már ma is látható, hogy a Talibán számíthat a választáson alulmaradtak, a vesztesek támogatására is az „ellenségem ellensége a barátom" elv alapján. Tervben van egy Resolute Support elnevezésű NATO támogató misszió, ám ennek az elindítása legalább is kétséges, hiszen a hivatalba lépő új elnök mindeddig nem írta alá azt a kétoldalú biztonsági megállapodást, mely feltétele a misszió megkezdésének.

Miért nem hallunk Szíriáról?

Az elmúlt évvel ellentétben szinte alig látni a médiában Szíriával kapcsolatos híreket. Már-már azt hihetnénk, hogy békét kötöttek a harcoló felek, pedig ez egyáltalán nem igaz, mindössze a nagyhatalmak hozták meg a maguk döntéseit és egyeztették érdekeiket. Bár tavaly ősszel küszöbön állt az amerikai beavatkozás, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közbelépett, a két nagyhatalom pedig megállapodott, így Obama könnyű szívvel fújhatta le az otthon ugyancsak népszerűtlen katonai műveletet. Azóta keveset hallunk Szíriáról, pedig a harcok intenzitása nem csökkent, halálos áldozatok továbbra is vannak, a már sokszor leírt Aszad elnök pedig nemhogy megőrizte pozícióját, de mostanra határozottan ő áll nyerésre. A kérdés már csak az, történik-e a közeljövőben olyan incidens, aminek a híre hozzánk is eljut?

Modern kori kalóztanya – Szomália

Szomáliáról manapság elsősorban a tengeri rablók legújabb generációja jut eszünkbe. Az Afrika szarván található bukott állam ideális rejtekhely számukra, ahol működőképes rendőrség híján az egyetlen veszélyt a hozzájuk hasonló bűnözők és terroristák jelentik. A szomáliai kalózhajók gyakran kifejezetten fejlett technikával vannak felszerelve, és annyira elszaporodtak a térségben, hogy napjainkban már nemzetközi együttműködés keretében vadásznak rájuk. A kalózok Szomália szebb napjaiban még halászattal keresték a kenyerüket, a bukás után kezdtek illegális fegyveres tevékenységbe, melyre egyébként szabadságharcként tekintenek. Nem ez a kétes hírű társaság jelenti az egyedüli veszélyt a káosz uralta országban. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló al-Shabaab emberei is beszivárogtak, ami nem meglepő, hiszen mindenütt megjelennek, ahol halászhatnak a zavarosban. Mivel itt még központi kormány sem nehezíti „munkájukat", egész országrészeket vonnak ellenőrzésük alá.

Folytatódik a harc Dél-Szudánban

Dél-Szudánban már az év elején is tombolt az etnikai feszültségek által generált polgárháború. A Dél-szudáni Köztársaság a Föld legújabb állama, mely 2011. július 9-én vált függetlenné Szudántól, amelynek addig autonóm tartománya volt. A legújabb – immár csak dél-szudáni – polgárháború azzal kezdődött, hogy az elnöki gárda dinka és nuer tagjai között a nyáron kiéleződött az ellentét, majd a gárda dinka tagjai civil nuereket is zaklatni kezdtek, megtámadták őket a dél-szudáni főváros, Dzsuba utcáin. Az erőszak kirobbanásáért a nuer származású alelnököt, Machart tették felelőssé, akit el is távolítottak posztjáról. Machar azonban nem hagyta annyiban: a fegyveres ellenzék élére állt, és északra vonult, mára állítólag uralma alá vonta az ország olajmezőinek jelentős részét. A történtek miatt a többségi dinkák indulatai is elszabadultak, szemtanúk szerint százával irtják a nuereket. Mindeközben a hivatalos kormánypropaganda még mindig kisebb konfliktusként beszél a harcokról. Így kezdődött el a harmadik polgárháború, ami etnikai jellege miatt emlékeztet a kilencvenes évek Ruandájára, ahol a tuszik és a hutuk ellenségeskedésében másfél millió ember halt meg alig három év alatt.

Mali – folytatódnak a merényletek

Mali északi részén két évvel ezelőtt lázadtak fel a tuaregek, ami teljes káoszba sodorta az országot. Északon iszlamista milicisták vették át az irányítást. A nyugat-afrikai országban a franciák állították vissza év elején a központi kormány hatalmát, de az erőfeszítések ellenére a mai napig tartani lehet attól, hogy a környező országokba menekült iszlamisták újra támadnak. Hiába érkeztek tehát a francia, valamint nyugat-afrikai csapatok a béke megteremtésére, a dzsihádisták csoportja időről időre követ el merényleteket és hajt végre túszejtő akciókat. A választásokat is csak úgy tudta megtartani a kormány, hogy az ország északi részére több ezer katonát vezényelt, hogy megakadályozzák az iszlamista lázadók támadását. A terrorfenyegetés miatt az ellenzék ezen a területen nem is kampányolt. A nemzetközi fegyveres erők segítsége nélkül itt is kérdéses, hogy fenn tudja-e tartani a kormány a rendet, hiszen így is egyre sűrűbben történnek merényletek, melyek mögött már nem csak a tuareg lázadók állnak.

A kubai rakétaválságnál is komolyabb atomháborús veszélyhelyzetet okozhat Észak-Korea

Bár fegyveres konfliktusra már hosszú évtizedek óta nem került sor köztük, a két Korea viszonya korántsem felhőtlen. Leginkább az agresszív északi erődemonstrációkra figyel a világ, ám újabban komolyabb fenyegetés is megjelent. Észak-Korea szemlátomást atomhatalom szeretne lenni, erről pedig sem befolyásos szövetségese, Kína, sem pedig a nemzetközi közvélemény nem tudja lebeszélni. A dél-koreai védelmi minisztérium szerint Észak-Korea minden előkészületet megtett egy negyedik kísérleti atomrobbantáshoz, amelynek végrehajtása már csak Kim Dzsong Un észak-koreai vezető döntésétől függ. A déli szomszéd már jó ideje aggódva szemléli az eseményeket, félő ugyanis, hogy az atombombával megerősödött északi döntéshozók komolyabb lépésekre is elszánják magukat.

A franciák sem tudtak rendet tenni a Közép-afrikai Köztársaságban

A Közép-afrikai Köztársaságban hónapok óta tartó káosz után tavaly decemberben a francia államfő végül úgy döntött, hogy csapatokat küld az egykori gyarmatra, mielőtt népirtássá fajulnak a harcok. Francois Hollande akkor azt mondta, hogy gyors és hatékony beavatkozás lesz, amellyel megállítják a felfegyverzett milíciák tombolását, visszaállítják a biztonságot, hogy szabad és demokratikus választásokat tarthassanak. Ám a francia katonák az Afrikai Unió békefenntartóival együtt sem tudtak számottevő eredményeket elérni. A vérengzések mindennaposak az országban, erősítés pedig nem érkezik. Egy éve a muzulmán szeleka lázadók kezdték a harcot azzal, hogy megbuktatták a kormányt és átvették a hatalmat, majd brutális vérengzésbe kezdtek. Az év végén azonban fordult a kocka. A keresztény lakosság önvédelmi csoportokat alakított és bosszúhadjáratot indított − most a terror eddigi irányítóit terrorizálják. Az etnikai és vallási tisztogatás miatt a négy és félmilliós országban több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát. Bangui menekülttáboraiban négyszázezren élnek, a vidéki táborokban szintén százezrek rettegnek nap mint nap elegendő étel és ivóvíz nélkül, járványokkal is harcolva.

Számos csapás sújtja a MENA-régió országait

A MENA, azaz „Middle East and North Africa" zömében a Földközi-tenger déli és keleti partján elterülő, valamint a Vörös-tengert és a Perzsa-öbölt is körbevevő országok együttes elnevezése. Ezek az országok nem mellékesen a világ olajellátásának jelentős részét szolgáltatják. Azonban az olajdollár-milliárdok ellenére sem biztos ezeknek az országoknak a jövője; mi több, az elmúlt évek eseményei igencsak megviselték a régiót. Az arab tavasz fenekestül felforgatott mindent, a visszarendeződés folyamata pedig hosszú időre káoszba taszította az országok jelentős részét. Egyiptomban tömeges kivégzések zajlanak, a terroristának bélyegzett Muzulmán Testvériség ellen pedig tovább folyik a harc. Líbiában még nagyobb a káosz, a kormány képtelen megfékezni azokat a milíciákat, amelyek 2011-ben segítettek megdönteni Moammer Kadhafi volt elnököt, de azóta nem hajlandóak leszerelni, és egyes régiókat ellenőrzésük alatt tartanak.

Még mindig puskaporos hordó a Balkán

Egyre gyakoribbak a tüntetések, összecsapások a soknemzetiségű Szarajevóban és az ipari fellegvárnak számító Tuzlában, az egyre elkeseredettebb tüntetők és a rendfenntartók közötti összecsapások jelzik, hogy Bosznia-Hercegovina vezetői nem tudták kezelni vagy orvosolni az egyre súlyosabb szegénységet, az éhező lakosság életfeltételeinek romlását, az alacsony fizetéseket, a rossz egészségügyet, a rendkívüli mértékű, néhol ötven százalékot is elérő munkanélküliséget. A problémákat az egyre jobban megerősödő szervezett bűnözés teszi még súlyosabbá. A Bosznia-Hercegovinában ENSZ-mandátum alapján jelen lévő nemzetközi szervezetek civil, katonai és rendészeti kontingensei arra törekszenek, hogy még időben visszatartsák a válság, a konfliktusok eszkalálódásától az országot, ahogy teszik ezt a szomszédos Koszovóban is, ahol az etnikai és gazdasági problémák mellett egyre inkább meg kell küzdeni az al-Kaida új fészkének kialakulásával, a koszovói dzsiháddal is. Nem kétséges, hogy egy eldurvuló bosznia-hercegovinai konfliktus nagyon káros hatással lehet akár a koszovói, akár a montenegrói vagy akár a macedóniai, albániai válságrendezési, demokratizálódási, gazdaságfellendítési, normalizálási folyamatokra is.

(Korábbi Top 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)