Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyre többen menekülnek el Darfurból

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2014. április 7. 22:29

Tovább fokozódik a helyzet Darfurban: az ENSZ és az Afrikai Unió közös jelentése szerint az elmúlt hetek agresszióhullámának következtében a tartomány nyugati felében több ezren hagyták el lakóhelyüket.

http://biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1415&title=ez-tortent-a-heten-13-het
Az Omar al-Basir szudáni elnök által támogatott dzsandzsavíd fegyveres milíciák nem csak a helyiek életét nehezítik, hanem az African Union – United Nations Mission in Darfur (UNAMID) munkáját is, amelynek következtében a békefenntartó erők számára már komoly nehézségeket jelent a segélyszállítmányok célba juttatása. Csak 2014-ben eddig 215 ezer embernek kellett elhagynia otthonát a rendszeres atrocitások miatt; míg 2013-ban összesen 500 ezer fő kényszerült elmenekülni.

A darfuri konfliktus már az 1980-as évek óta folyamatosan, de igazán nagy intenzitással csak 2003-óta zajlik. Az elmúlt tizenegy évben a helyi arab és egyéb törzsek közötti harcokban több mint 300 ezren vesztették életüket.