Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hiánypótló könyv jelent meg Szomáliáról

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2013. december 17. 15:12

Szomáliával leginkább a kalózkodás, a menekültek és a szegénység kapcsán foglalkozik a média, az emberek többségének pedig egy amerikai film, magyar címén a Sólyom végveszélyben jelenetei lehetnek ismerősek, amelyek Mogadishuban, a fővárosban játszódnak. Ezért is lehet hiánypótlónak nevezni Marsai Viktor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatójának és Hettyey András, a Magyar Külügyi Intézet munkatársának december 16-án, a fővárosban bemutatott könyvét, amely az afrikai országgal foglalkozik tudományos igényességgel.

1595964385
A Szomália: állami összeomlás és konszolidációs kísérletek Afrika Szarván című, tíz fejezetből álló kötettel kapcsolatban a bemutatón Búr Gábor, az ELTE docense, a mű lektora elmondta, hogy a fejezetek önmagukban is megállnák a helyüket tanulmányként. A lektor ugyanakkor emlékeztetett, hogy a téma nagyon jó, hiszen Szomália az „állatorvosi lova" lehet annak a kérdésnek, hogy mi történik, ha egy állam elbukik egy adott országban. A kérdés egyébként fontos Európának is, hiszen Szomáliából nagyon sok menekült érkezik, ebben a tekintetben benne van az első öt országban világszerte.

A kalózkodással kapcsolatban annyit közölt, hogy bár visszaszorulóban van Afrika szarván, idén augusztusban egyetlen ilyen támadást sem jelentettek a térségből, ami évek óta először fordul elő, de például a kontinens nyugati partjai mentén ezzel párhuzamosan erősödik a tengeri rablók ténykedése.

A szerzők az eseményen megköszönték az együttműködőknek a segítséget és megjegyezték, hogy ugyan nem tudtak eljutni Szomáliába, hiszen oda bejutni szinte lehetetlen, de minden elérhető és a témába vágó dokumentumot felkutattak. „Szomáliában zajlanak az események, ezért biztosan lesz még folytatása a témának" – fűzték hozzá.

Mint a bemutatón elhangzott: Szomália helyzete honvédelmi szempontból is érdekes, hiszen egyre több missziója van Afrikában a Magyar Honvédségnek is.

1595964385
Szomáliai kalóz

A Magyar Külügyi Intézet honlapján elérhető információk szerint a könyv – amelyet a Publikon kiadó jelentetett meg – elsősorban a közelmúltra fókuszál, arra az 1991 óta eltelt mintegy húsz esztendőre, amelynek során Szomáliában nem volt hatékony központi kormányzat. Az államkudarc éveiben politikusok mellett (és gyakran helyett) hadurak, lázadók, kalózok, mérsékelt iszlamisták és radikális terroristák vették át a főszerepet, de az események háttérében felsejlenek a saját érdekeik mentén politizáló környező országok, a sokáig elhibázott stratégiát követő Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió, és a jó szándékú, de hatástalan ENSZ is. A kötet a nehézségek ellenére óvatosan optimista az utóbbi két év fejleményeivel, különösen az új szomáliai kormánnyal kapcsolatban, amelynek jó esélye van e tragikus sorsú ország stabilizálására.