Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Líbiai katonák érkeznek az Egyesült Királyságba

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. július 18. 17:22

Az elmúlt héten jelentette be a brit kabinet, hogy kétezer líbiai katona kiképzését fogja elvégezni az elkövetkező tizenöt hónapban. A kiképzéseket a kormány tájékoztatása szerint kétszáz fős csoportokban fogják végrehajtani, egy turnussal pedig tíz hétig foglalkoznak majd.

Az első egység várhatóan az ősz folyamán érkezik majd. Elszállásolásukat a Royston község melletti Bassingbourn bázison oldják meg. William Hague külügyminiszter úgy nyilatkozott a megállapodásról, hogy az Egyesült Királyság számára fontos egy stabil, erős Líbia megteremtése, mert ez nagyban hozzájárulna a régió biztonságához, mely számukra kiemelt prioritást jelent.

Az észak-afrikai ország kormánya nemrégiben azért fordult a nyugati hatalmakhoz, hogy segítsen a 2011-ben szinte teljesen széthullott líbiai hadsereg újbóli felállításában és megerősítésében, mert erre önállóan nem képesek a gazdasági helyzet és a megmaradt fegyveres milíciák túlzott befolyása miatt. A G8-ak júniusi belfasti csúcstalálkozóján döntöttek arról, hogy közösen hétezer líbiai katona kiképzésben segédkeznek majd.