Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem Karzai rendeletére

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika |  2013. december 23. 21:13

A Wolesi Nagytanács elutasította az afgán elnök azon rendeletét, amelyben egy-egy helyet fenntartott volna a hindu és a szikh kisebbség számára a parlament alsó házában.

http://biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1371&title=ez-tortent-a-heten-50-het
Szeptember 4-én Afganisztán elnöke, Hamid Karzai aláírta a törvényrendeletet az Alkotmány 79. cikkének és a választási törvénynek megfelelően. Az afgán jogalkotási rendelet szerint az elnök által jóváhagyott törvény be kell mutatni a parlamentnek, amely az első üléstől számított harminc napon belül dönt annak elfogadásáról.

Nazir Ahmad Hanafi, a Wolesi Jirga Jogalkotási Bizottságának vezetőjének elmondása szerint a tizennyolc állandó testület közül tizenhárman ellenezték a rendeletet. A többség az alkotmány 22. és 83. cikkére hivatkozott. Előbbi az afgán állampolgárok egyenlő jogairól és kötelezettségeiről, az utóbbi pedig a választások általános, titkos és közvetlen voltáról szól. A rendelet Hanafi szerint is jogsértőnek bizonyul. Többen úgy vélik, a szikh és hindu kisebbségnek ugyanúgy meg kell találniuk a parlamentbe való bejutásuk módját, ahogy mindenki másnak. Ezzel ellentétes vélemények is megfogalmazódtak: az Egészségügyi Bizottság vezetője, Naqibullah Faizi azt nyilatkozta, hogy e nélkül az alkotmányos kiváltság nélkül ezek a kisebbségek sosem fognak bejutni a parlamentbe.

A két kisebbség számára parlamenti képviseletre helyet biztosító jogi előírás az eredeti választási törvényben is szerepelt, de végül törölték a záradékot.