Szíria: továbbra sem látszik a kiút

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Biztonságpolitikai Szakkollégiuma szervezett konferenciát a Szíriában zajló polgárháborúról és annak tágabb biztonságpolitikai vonatkozásairól október 10-én az NKE Hungária körúti kampusz IMO konferenciatermében.

Wagner Péter, a Magyar Külügyi Intézet munkatársa előadásában a szíriai ellenzék helyzetét elemezte. Mint rámutatott, a központi rezsimmel szemben felállt csoportok történelmi hagyományaik alapján erősen fragmentáltak, arról nem is beszélve, hogy a szíriai politikára fokozottan erős hatást gyakorolnak a külső támogatók és érdekek. Élesen elhatárolódnak egymástól a belső és emigrációs ellenzéki csoportok, a politikai és a fegyveres ellenállás hívei, az arab és kurd frakciók, a szekuláris és vallási színezetű mozgalmak, illetve a demokratikus, iszlamista és baloldali körök. A legerősebb Szíriai Nemzeti Tanács ugyan arra törekszik, hogy e töredezett ellenzék egyetlen képviselőjeként ismertesse el magát a külvilággal, legitimációja mégis sok szempontból kérdéses – noha mint azt Líbiában is láthattuk, az események ott szintén akkor kapcsoltak magasabb fokozatba, amikor a külső hatalmak a Líbiai Átmeneti Nemzeti Tanácsot fő partnerként kezdték kezelni.

A fegyveres ellenállás jellemzőiről szólva Wagner Péter rámutatott: a harcok az északi, déli, keleti határterületek felől, a peremvidékekről kiindulva érték el a nagyvárosokat, és az ellenállók létszáma folyamatosan növekszik. Az országban számos külföldi fegyveres van jelen, a környező hatalmak közül pedig leginkább Törökország, Katar és Szaúd-Arábia igyekszik befolyásolni az események menetét. Mivel a kihívások kezelését mindenki másképp képzeli el, még az „afganizálódás" veszélye is fennáll hosszabb távon.

Dr. Lattmann Tamás nemzetközi jogász a konfliktus jogi aspektusait világította meg. Mint fogalmazott, a szíriai konfliktus próbára teszi a nemzetközi jogi rendszert. A nemzetközi jog szabályainak természetesen semmiképp sem felel meg, ami jelenleg Szíriában zajlik, ám ez önmagában nem sokat ér, hiszen a szabályokat valakinek érvényesítenie is kell. Ilyen esetekben az ENSZ Biztonsági Tanácsának kezében lenne a helyzet kulcsa, Kína és Oroszország azonban egyrészt hallani sem akarnak semmiféle beavatkozásról, másrészt a testület bizonyos határozatai többet ártottak, mint használtak. Kofi Annan például látványosan kudarcot vallott Szíriában. Most úgy tűnik, mintha Törökország aktivizálná magát Szíriával szemben, ez azonban veszélyes pozíció: önvédelmi alapon, a NATO alapszerződésének 4. cikkelye alapján ugyan Ankara fegyveres erőt is alkalmazhatna Szíriával szemben, és ebben akármelyik tagállam segíthetne neki, ez az ENSZ BT-t megkerülő külön út azonban valószínűleg a lehető legrosszabb forgatókönyvekhez vezetne.

Dr. N. Rózsa Erzsébet, a térség szakértője leszögezte: noha másfél éve tartanak a harci cselekmények Szíriában, a rezsim egyelőre nem dőlt meg, az ország bizonyos részein teljes a béke, sőt, az ellenállók még csak egybefüggő területet sem birtokolnak, ahonnan központként támadnának ki újból és újból. A harcok még a nagyvárosokban is egyes kerületekre korlátozódnak, ami teljesen sajátos jelleget kölcsönöz a konfliktusnak.

Ami a regionális tényezőket illeti, a szomszéd államok egyrészt félnek a menekültáradattól, másrészt az érdekeik is sokrétűek. Izrael például – noha rendszerint saját magát tekinti a térség egyetlen demokráciájának – kifejezetten ellenérdekelt a szíriai demokratizálódásban, hiszen a szíriai lakosság mélyen Izrael-ellenes. Ez természetesen Aszad rezsimjére is áll, ám azt már kiismerték az évtizedek során, különösebb meglepetésekre így nem is számíthatnak tőle. Törökország leginkább egy újabb regionális kurd autonómia létrejöttétől fél Szíriában, azonban még az aggasztónak tűnő jelek ellenére is valószínűtlen, hogy háborúba bocsátkozna szomszédjával. Összességében patthelyzet alakult ki, amelyben az ellenzék sok szempontból ugyanúgy működik, mint a megdönteni kívánt rezsim, vagyis felfegyverzésük sem feltétlenül jelent megoldást az erőszak megfékezésére. A szakértő így hosszú, elnyúló konfliktusra számít az országban.

Bendarzsevszkij Anton, a Kitekintő szakértője a szíriai−orosz kapcsolatokról szólva felidézte: Oroszország számára már csak az 1971-ben létrehozott tartuszi bázis miatt is presztízskérdésről van szó, hiszen ez az utolsó orosz haditengerészeti bázis a világon az egykori szovjet területeken kívül, ráadásul Irán mellett Szíria Moszkva utolsó hű szövetségese a Közel-Keleten. A fegyverexport tekintetében a közhiedelemmel ellentétben nem olyan szorosak a szálak a két ország között, hiszen Szíria mindössze az orosz kivitel 5 százalékát adja, és még ezért cserében sem feltétlenül szokott időben fizetni.

Dr. Németh József a szíriai−amerikai kapcsolatokat elemezve a történelmi perspektívák felelevenítése után azt hangsúlyozta: a jelenlegi amerikai elnökválasztási kampányban Szíria kérdése semmiképpen sem számít kiemelt témának. Az amerikai hadi büdzsé a következő években így is csökkenni fog, ráadásul Washington – Irak és Afganisztán sikertelensége után – egyre inkább a „más csináljon rendetlenséget, és más is mosogasson el" elv szellemében szeretne eljárni.