Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

2018-ra készül el az indiai ötödik generációs AMCA

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2014. január 15. 15:59

Az indiai Védelmi Kutatási és Fejlesztési Szervezet (DRDO) a napokban jelentette be, hogy megkezdték az új, indiai ötödik generációs AMCA (Advanced Medium Combat Aircraft) tervezési munkálatait – írja a The New Indian Express.

http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/tipusok/2018-ra-keszul-el-az-indiai-otodik-generacios-amca/
1595965558

Az indiai ötödik generációs AMCA (Advanced Medium Combat Aircraft) makettje

Erről a DRDO egyik alosztályának vezérigazgatója, Kandasamy Tamilmani nyilatkozott Bangalorban. Elmondása szerint az első AMCA 2018-ra készül el, hadrendbe állításának dátumáról egyelőre nem nyilatkozott.

A kéthajtóműves, ötödik generációs AMCA tervezett súlya közel 20 tonna lesz. Tamilmani továbbá hozzátette, hogy az új vadászgép fejlesztése a lopakodó technológián alapul, többek között törzsbe rejtett fegyverteret, valamint aktív fázisvezérelt radart is kap.

Az AMCA programot India még 2006-ban indította el. Az indiai védelmi minisztérium az AMCA-t a könnyű és a nehéz vadászgépek közé sorolja, a saját fejlesztésű Tejas, valamint a közös orosz-indiai, a T-50 alapjain készülő FGFA (Fifth Generation Fighter Aircraft – Ötödik Generációs Vadászrepülőgép) közé. Elképzelések szerint az új vadászgép 2025-ben állhat hadrendbe.

Címkékhaditechnika