A leghíresebb repülőgép-hordozók

Anglia büszkesége

Az angol flotta mázlistájának is lehetne nevezni a három támadást és sebesülést túlélő Ark Royal nevű repülőgép-hordozót. A hajót 1937-ben bocsátották vízre és egészen 1941 novemberéig több hadszíntéren is szolgált. Először 1939 szeptemberében támadta meg egy német tengeralattjáró: a lesben álló U-39-es két torpedót lőtt ki rá, 11 napra rá pedig négy német bombázó próbálkozott, szintén sikertelenül. Ezt követően átvezényelték norvég vizekre, ahol harmadszor is halálhírét keltették: megsérült egy mágneses aknától és légitámadás is érte, de nem süllyedt el pedig a németek megint azt jelentették. Már ez is elég lenne, hogy az Ark Royal hírneve örökre fenn maradjon, de a hajó legnagyobb tette még csak ezután következett. 1941-ben átvezényelték az Atlanti-óceánra, ahol részt vett a Bismarck csatahajó elleni akcióban, sőt az egyik repülőgépe bénította meg a rettegett harci gépet. A hajón végül egy U-81-es német tengeralattjáró vett revánsot, amikor 1941 novemberében megtorpedózta nem sokkal Gibraltár előtt. Megpróbálták révbe vontatni, de a mentőakció nem sikerült, az Ark Royal felborult és elsüllyedt. A hajó harcra készen több mint 28 ezer tonnát nyomott, kerekítve 244 méter hosszú, 29 méter széles volt és 50-60 repülőt szállított egyszerre. A csúcssebessége 57 kilométer per óra volt, de optimálisabb tempóban több mint 14 ezer kilométert is meg tudott tenni. Légvédelmi ágyúkkal, géppuskákkal és gépágyúkkal volt felszerelve és összesen 1580-an teljesítettek szolgálatot rajta.

A Szürke Szellem

A második világháború leghíresebb repülőgép-hordozója kétségtelenül az amerikai USS Enterprise (CV-6), ragadványnevén a The Grey Ghost (Szürke Szellem) volt. A hajó az Egyesült Államok hatodik repülőgép-hordozójaként 1938-ban kezdte meg működését. A csúfnevet azért kapta, mert a Japánok tévesen háromszor is megünnepelték a kilövését. Könyveket lehetne megtölteni a hajó történetével, ezért csak a legizgalmasabb hőstetteit soroljuk most fel: végigharcolta a csendes-óceáni hadszínteret, míg végül – több sérülés és felújítás után – ő maradt az egyedüli ilyen típusú hajó a környéken, társai mind elsüllyedtek. 1944 októberében részt vett a hadtörténelem legnagyobb tengeri csatájában, a Leyte-öbölbeli ütközetben. Végül 1945-ben, az Iwo Jimán és Okiwanán végrehajtott hadműveletek támogatása közben súlyos kamikaze-támadások érték, így biztonságos kikötőbe vitték és a háború végéig már nem is állították szolgálatba. Hihetetlen, de a hajót 1956-ban eladták hulladéknak, így fejezte be a pályafutását a korszak leghíresebb hadihajója. A USS Enterprise – több átépítés után – 32 ezer tonnát nyomott harckészen, 252 méter hosszú és 34 méter széles volt. A hatótávolsága messze felülmúlta a már említett hajókét, több mint 23 ezer kilométert tudott megtenni közel 30 kilométer per órás sebesség mellett. A gőzkazánok és -turbinák teljesítménye elérte a 120 ezer lóerőt; összesen 96 darab repülőgépet szállított a 2217 főnyi személyzet mellett. A hajón helyet kapott 40 Bofors légvédelmi gépágyú, valamint 8 kettős célú ágyú és más légvédelmi fegyverek.

A második „Nagy E"

Az első atommeghajtású repülőgép-hordozót is Enterprise-nak hívták, ezen a néven ez volt a nyolcadik az amerikai flotta történetében, a CVN-65 a világ egyik legismertebb hajója. A nyolc atomreaktorral ellátott harci gépet 1960-ban adták át és 52 évnyi szolgálat után, tavaly decemberben inaktiválták. Részt vett egyebek mellett a kubai rakétaválság kezelésében, a vietnami a boszniai és az iraki háborúban. Útjai során előfordult az is, hogy összesen közel 50 ezer kilométert tett meg anélkül, hogy utánpótlást kellett volna felvennie. Többször megsérült, 1969-ben például felrobbant egy rakéta az egyik előkészített repülőgépen, a robbanás láncreakciót indított be és hatalmas detonációban 28 tengerész meghalt és 15 vadászgép megsemmisült. A hajó súlya majdnem 90 ezer tonna, a fedélzet közel 336 méter hosszú és 77 méter széles. A hajón már egy kisebb városnyi – 5 ezer – ember dolgozott és több mint 60 különböző repülőgép fért el rajta. A fegyverzetét különböző rakéták és két darab 20 milliméteres Phalanx CWIS ágyúk alkották.

Az orosz, a francia és a kínai

Az alcím nem egy rossz vicc kezdete, hanem azt jelzi, hogy e három nemzet is rendelkezik egy-egy repülőgép-hordozóval. Meglepő, de a Szovjetunió későn kezdte el fejleszteni saját úszó repülőtereit, mire az első elkészült, a birodalom szétesett, így az Admiral Koznyecov már Oroszországban állt szolgálatba 1991-ben, és több nincs is belőle az orosz haditengerészetnek. Érdekessége, hogy a fedélzeten nincs katapult, így a felszálló repülőgépek – a saját hajtóművüket használva – egy ugrósánc segítségével emelkednek a levegőbe. A Kuznyecov admirális nem rendelkezik mini atomreaktorokkal, hanem olajtüzelésű kazánok hajtják a gőzturbináit. A franciák zászlóshajója a Charles de Gaulle sokkal kisebb, mint amerikai társai, de így is elfér rajta közel 40 repülőgép és helikopter. A nukleáris meghajtású gép részt vett az afganisztáni és a líbiai háborúkban. Kína egyelőre csak egyetlen repülőgép-hordozóval rendelkezik, ráadásul arra is kémsztoriba illő módon sikerült rátennie a kezét. A hajót eredetileg a Szovjetunióban kezdték el építeni, de sosem fejezték be, végül Varjag néven került Ukrajnához, amely árverésen értékesítette. A nagyon rossz állapotban lévő, lecsupaszított hajótörzset egy makaói fantomcég vette meg azzal a szándékkal, hogy kaszinót csináljon belőle. Már ekkor sejthető volt, hogy nem ez a valódi cél, aztán a gyanú beigazolódott, amikor a cég csődbe ment, hajót pedig a kínai haditengerészet elkezdte felújítani és átépíteni. Végül tavaly helyezték üzembe Lianoning néven a dízelgenerátorokkal működő hajót.