HMS Habakkuk – a brit jégi erő

Az egész, őrültnek ható gondolat hátterében az általános nélkülözés állt, ugyanis Hitler farkasfalkája, a rettegett tengeralattjáró-flotta soha nem látott veszteségeket okozott a szövetségeseknek. Feljegyzések szerint 1942. január 13. és február 6. között a vízfelszín alatti vadászok összesen 157 ezer tonna értékes rakományt süllyesztettek el, saját áldozathozatal nélkül. Ugyanezen év októberében 56 hajót küldtek hullámsírba, összesen 258 ezer tonna szállítmánnyal a fedélzetükön. Holott csak a brit csapatoknak több mint egymillió tonna utánpótlásra volt szüksége hetente (!), hogy sikerrel hadakozzanak a németekkel szemben.

A szövetségesek belátták: képtelenség fenntartani a háború megvívásához szükséges anyagok folyamatos utánpótlását, hacsak ki elő nem áll valaki egy mentőötlettel. Ekkor lépett színre Geoffrey Pyke újságíró, feltaláló extravagáns ötlete: a jéghegyhajó. Winston Churchill, a szokatlan, új tervek nagy támogatója kis latolgatás után zöld utat adott a Habakkuk-projekt kidolgozására.
Pyke azzal győzte meg a kétkedőket, hogy sikeresen megakadályozta a jég olvadását. Nem kellett ehhez mást tennie, mint faforgáccsal bevonni a kísérleti jégtömböket. Ezzel nem csak az olvadásnak szabott gátat, de hihetetlen erőssé is varázsolta a jeget: azégyzetcentiméterenként 70 kilogramm súlyt volt képes elviselni, és a közelről érkező lövedékek becsapódásának is ellenállt. A Pyke eljárásával lefagyasztott víz a korabeli számítások szerint tizennégyszer erősebb volt, mint a beton.

Az első világháborút is megjárt vezérkar persze vonakodott az őrült ötlettől, de Churchill lelkesedését nem tudták letörni, hiszen a jég, bármilyen sérülést is szenvedjen harc közben, hamar pótolható és javítható. Ráadásul a javított rész hamar el is készül, mert a tengeri időjárásnak hála pillanatok alatt megfagy. De a legnagyobb érv mégiscsak a jéghordozó elenyésző anyagszükséglete volt.

A Habakkuk elkészülte és sikere esetén több darabot is gyártottak volna belőle, amiket Franciaországhoz közel és az Indiai-óceánon vetettek volna be, elsősorban üzemanyag-töltőállomásként a brit légierő gépei számára. Hogy a lehető legtöbb gépet kiszolgálhassák, 610 méter hosszú fedélzetet terveztek. A számítások szerint kétmillió tonna vízre lett volna szükség a megépítéséhez. Méreteinek hála a jéghordozók egyenként 300 repülőeszköz (köztük bombázók is) befogadására és szállítására lettek volna alkalmasak.
Hátrányának csak azt tartották igazán, hogy a fagyos monstrum mindössze 11 kilométeres sebességre lett volna képes.

Az első lekicsinyített tesztmodellt Kanadában kezdték el felépíteni, 1943-ban. A 18 méteres makett egy tonnát nyomott, és a valóságban nem állta olyan jól a meleget, mint tervezői szerették volna. Hogy orvosolják a hibát, egy egész hűtőrendszert alakítottak ki köré. Egyesek szerint ezzel megalkották a világ legnagyobb hűtőszekrényét.
Ahogy haladt a makett megépítése, sorra derültek ki a további anyagszükségletek, amikkel együtt nemcsak a lista, de az előállítási költség is egyre gyarapodott. Churchill is megtántorodott, amikor a kísérletek eredményeként megtudta, hogy hordozói egyenként hatmillió fontba kerülnének.

Mire a tervezők és az előállító egységek 1944-re bejelentették, hogy készen állnak az első valós darab elkészítésére, az Atlanti-óceánon addig vívott tengeri csatát már megnyerték a szövetségesek, és a korábban hírhedt farkasfalka már nyomaiban sem volt hű régi nevéhez. A Habakkuk-projekt egyszer csak támogatók nélkül maradt. A megépített modellt magára hagyták a kanadai Patricia-tavon, ahol végső elolvadásáig, 1945 nyaráig ringatózott.