Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Keréken az első koreai F-35A

Szöveg: Trautmann Balázs |  2018. március 31. 18:45

Március 28-án ünnepélyes keretek között vette át Dél-Korea képviselője az első, az ország légierejének gyártott Lockheed MArtin F-35A Lightning II-es, ötödik generációs vadászbombázó repülőgépet.

A texasi Fort Worth-nben lévő gyárban Song Young-moo védelmi miniszter meleg szavakkal emlékezett meg a két ország messzire nyúló védelmi kapcsolataira, illetve kiemelte: a típussal tovább javul majd nem csupán hazája önvédelmi képessége, de a két, F-35A-t használó légierő közötti együttműködés, interoperabilitás.

1599184423

2018-ban a tervek szerint a megrendelt 40-ből összesen hat, dél-koreai F-35A készül majd el. Az első gépek az arizonai Luke légibázisra kerülnek, ahol a pilóták és a műszakiak képzését hajtják végre velük. Az első F-35A várhatóan 2019-ben repül majd át Dél-Koreába, a Cheongju melletti központi katonai repülőtérre.