Megálmodta, megalkotta
Szöveg: Láris Ferenc | 2016. október 1. 11:25„Eddig ágyú és tüzérség döntött a csatában, ezentúl a repülőgép veszi át a vezető szerepet. Egyszóval, a népek nemcsak szárazföldön és vízen, hanem levegőben is fognak egymásra rontani, s a hadjáratok sorsa és sikere nem annyira az ágyúk és bakák, mint inkább a repülőgépek számától, nagyságától s ügyes vezényletétől fog függeni.” (Martin Lajos, az 1800-as évek végén)
Martin Lajos 1827. augusztus 30-án látta meg a napvilágot a mai Budapesten; a szülők tizenkét gyermeke közül ő volt a hetedik. A budai katolikus gimnázium elvégzése után a budapesti egyetemen tanult, két évet a bölcsészkaron, majd két évet a műegyetem mérnöki karán. 1848-ban tanulmányait félbeszakította és beállt katonának Mészáros Lázár altábornagy seregébe, ahol a tüzérséghez osztották be. Az 1848-49-es hideg telet honvédatillában vészelte át, s ez maradandó egészségkárosodással járt. Mivel frontszolgálatra alkalmatlanná vált, ezért beosztották a tüzér főparancsnokságra, ahol találkozott a röppentyűsökkel, majd hadi rakétákkal kezdett foglalkozni.
A világosi fegyverletétel után hazatért a szülői házba, ahol a hatóságok elfogták. Börtönbe vetették, ám három hét után besorozták az osztrák seregbe és Nápolyba került, az utász (műszaki) iskolába. Az egyik parancsnoka itt kapta rajta azon, hogy a növendékek számtani feladatait ő dolgozza ki és előadást is tart nekik. Tehetségét felismerve a hadmérnöki akadémiára helyezték át, s hadnagyi, majd főhadnagyi rendfokozatot kapott. 1855-ben már a mértan, a géptan és az építészettan tanára volt. 1856-ban dolgozta ki találmányát, a hadászati célú forgó röppentyűt (rakétát). Tehetségének köszönhetően a kormányozható léghajóval foglalkozó kutatócsoport vezetője lett, a léggömbkísérletek irányítójaként dolgozott. Mivel a léghajózásról úgy vélte, hogy nagy felülete miatt kiszolgáltatott a szélnek, ezért inkább a dinamikus repüléssel, a madarak repülésének elméletével kezdett foglalkozni. Részt vett az olasz–német háborúban, amelynek során Triesztbe került.
Itt a hajócsavar elméletével foglalkozott és rájött, hogy propellerrel gyorsabb járatot lehet elérni, mint a lapátkerekekkel. Édesapja halála után, 1859-ben, hazajött Budapestre. 1861-ig magánmérnökként tevékenykedett, majd 1861-ben budai főmérnöknek választották. 1859. november 27-én lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Az Akadémia Matematikai és Természettudományi Értesítőjében, 1860-ban jelent meg a forgó hadirakétáról szóló tanulmánya. A Magyar Tudományos Akadémián 1862-ben tartotta meg székfoglaló értekezését a „Madárszárny erőzete" címmel. Vizsgát tett mennyiségtanból, erőmű- és géptanból. Körmöcbányán reáliskolai tanár volt, később a pozsonyi reáliskolában, majd a római katolikus gimnáziumban tanított. Megbízást kapott a közoktatásügyi minisztertől a magyar nyelvű mennyiségtan, mértan és ábrázoló mértan tankönyv megírására, a középiskolák részére. A kereskedelmi miniszter 1868-ban a pesti távírda gondnokává nevezte ki, majd 1869-ben, Debrecenben, a távírda helyettes igazgatója lett. Nagy szerepe volt a távírda kifejlesztésében. Utolsó állomáshelye a kolozsvári m. kir. Ferenc József Tudományegyetem volt. 1889-ben és 1893-ban a kultuszminisztériumban államtitkári pozíciót is felajánlottak neki, de mivel a tudományos munka fontosabb volt számára, visszautasította mindkét alkalommal. További életét a repülés elméletének kidolgozásával s találmányai megépítésével töltötte.
A „Sikló" nevet kapott, csapkodó szárnyas (ornithopter) gépét 1871–75 között építette meg, saját elméleti számításaira támaszkodva. Második ornithopter gépének a „Sólyom" nevet adta. Ezekről az Erdélyi Múzeumban található írásában megfogalmazta: „A lebegő szárny egy olyan szárnykészülék, mely fel s alá csapkodván, önsúlyán kívül képes bizonyos terhet a föld felszínéről a levegőbe emelni, majd ott szabadon lebegve maradni s a vezető kéz akarata szerint bármely irányban elindulni." 1891-ben szabadalmaztatta is találmányát. Martin Lajos a többszöri kísérletek után látta be, hogy ezek a géptípusok nem megfelelőek. 1893-ban áttért a „lebegő kerék"-re. A mintát 1893. december 12-én, a Magyar Mérnök és Építészegyletben mutatta be. A „lebegő kerék" tulajdonképpen egy rotációban mozgó madárszárny-csoport, azaz egy lapátokkal felszerelt kerék. Lapátjai a körforgás kisebb részén a tengely vonalában haladnak felfelé, majd egy excenterrel kifordítva a tengelyre merőlegesen, madárszárny-szerűen csapnak le. Ezután ismét a tengely vonalában haladnak vissza. A gép 1896. júliusára készült el. 1896. augusztus 30-án indult, hogy az egyetem udvarán kipróbálja a „lebegő kereket". Betegsége miatt ebben az időszakban elég gyenge volt már. Útközben találkozott a kolozsvári tűzoltóparancsnokkal, Bartha Gergellyel, aki a géppel később, szemtanúk beszámolói szerint, 2-3 méter magasra emelkedett el a földtől. Martin Lajos sajnos sok ideig nem élvezhette sikerét: súlyos betegségbe esett, és 1897-ben elhunyt.
(Martin Lajos a szerző ük-nagyapja. A szerk.)
