Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem lesz egyelőre orosz Beretta

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2013. június 4. 19:23

Szergej Csemezov, a „Rosztech” vezérigazgatója jelentette be, hogy megszakadtak a tárgyalások Oroszország és Olaszország között a Beretta pisztolyok oroszországi közös gyártásáról. „Komolyan mondom, nem tudom az okot. A megbeszélések a Molot vállalat központjában zajlottak, Kirovban. Az egyeztetést az olasz fél kérésére szakították meg” – mondta Csemezov, aki hozzátette orosz oldalról nincs ellenvetés a közös vállalkozás létrejöttével kapcsolatban.

Az állami vállalat vezetője elmondta, hogy a „Rosztech" 2010 májusában kezdett tárgyalásokat a Berettával, az olasz cég termékeinek oroszországi közös gyártásának megvalósításáról. Akkor arról egyeztettek, hogy az üzem vadász- és sportfegyvereket fog gyártani, illetve pisztolyokat a különleges szolgálat és a rendőrség számára. Az eredeti tervek szerint a közös vállalat 2011 elején kezdte volna meg a termelést, azonban ez nem valósult meg. Az elkészült termékek egy részét a Független Államok Közössége országaiba is exportálták volna.

Csmezov elmondta, hogy Oroszország jelenleg tárgyalásokat folytat az osztrák Glock & Steyr Mannlicher céggel. A cég képviselői már Oroszországban tárgyalnak és amennyiben egyezségre jutnak a felek, Izsevszkben nyílhat meg az üzem.

Címkékhaditechnika