Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem lesz ez egy kicsit drága?

Szöveg: Trautmann Balázs |  2020. május 16. 15:54

Április végén jelentették be, hogy az amerikai haditengerészet az olasz Fincantieri vállalatot bízta meg a következő generációs fregattok építésével.

1596079308

Az április 30-án bejelentett döntés első körben egy prototípus hajó, illetve opcióként további kilenc egység megépítésére szól, 5,5 milliárd dollár értékben. A még 2015-ben, a haderőből kivont Oliver Hazard Perry-osztály utódjának szánt hajókat az FFG(X) projekt keretén belül keresték: végül a FREMM-osztály terveire épített olasz ajánlat nyert.

Az irányított rakétákkal és a Raytheon AN/SPY-6 aktív fázisvezérelt radarrendszerrel felszerelt fregattok drágák lesznek, csak az a kérdés, mennyire? A haditengerészet szerint annyira nem is: az első hajó az egyszeri költségek miatt ugyan a tervek szerint 1,281 milliárd dollárba kerül majd, de a további (tervezett) 19 fregatt már csak 800, legfeljebb 950 millió dollárba kerül majd – 2018-as árfolyamon.

A Kongresszusi Kutatószolgálat (CRS) jelentésében azonban már egészen más becslések szerepelnek: a 7400 tonnás vízkiszorítású, az Arleigh Burke-osztályú rombolók számos, kifinomult és drága rendszerét, fegyverét alkalmazó fregattok szerintük – a tonnánkénti átlagos építési árat figyelembe véve – jelentősen drágábbak lesznek majd. Egészen pontosan a Burke-ök 1,9 milliárd dolláros darabárát alapul véve várhatóan 1,47 milliárd dollárba kerülhet majd egy új fregatt. A haditengerészet válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy rögzített áron vállalta a gyártó a hajók építését, így nem érheti anyagi veszteség az adófizetőket, ha végül mégis többe kerül az elkészítésük.

Kép forrása: armytimes.com