Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Omán átvette az utolsó Khareef-osztályú korvettjét

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2014. június 4. 23:00

Omán haditengerészete a napokban vehette át a harmadik, egyben utolsó Khareef-osztályú korvettjét – írja a Jane’s. A hivatalos átadási ceremóniára május 28-án, Portsmouth-ban került sor a brit BAE Systems üzemének területén. Az Al Rasikh névre keresztelt korvett Portsmouth-ból Devonport-ba hajózik, ahol megkezdik az ománi személyzet kiképzését.

http://www.haborumuveszete.hu/rovatok/fegyverek/hadihajok/oman-atvette-az-utolso-khareef-osztalyu-korvettjet/
1595973085

A szultánság még 2007-ben rendelt három darabot a Khareef-osztályú korvettből, amelyek gyártását a BAE Systems végezte az angliai Portsmouth-i hajógyárban. A szerződés értéke 400 millió font, azaz 668,5 millió dollár volt. Az első ilyen hajót, mely az Al Shamikh nevet kapta, még 2013 júliusában adta át a gyártó, amely még az év októberében Ománba került. A második példány, mely az Al Rahmani nevet kapta, ez év márciusában érkezett meg a szultánságba.

Napjainkban az Al Shamikh és az Al Rahmani Ománban végzi a szükséges teszteket, amelyek – legalábbis az információk szerint – már a vége felé járnak, ez év nyarára a korvettek hadrendbe állhatnak.

A korvettek szolgálatba állításuk után az ománi Said Bin Sultan haditengerészeti bázis állományához fognak tartozni. A hajó fegyverzetét többek között gépágyúk, légi célok ellen bevethető MBDA Mica rakéták, illetve hajók elleni Exocet rakéták Block III-as változata alkotja.

Címkékhaditechnika