Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kanada a tervezettnél több katonát küld az északkelet-európai NATO-hadgyakorlatra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. június 4. 21:51

Stephen Harper kanadai miniszterelnök bejelentette június 4-én, szerdán Varsóban, hogy országa a tervezettnél több katonát küld a jövő héten a Baltikumban és Lengyelország területén tartandó NATO-hadgyakorlatra.

Harper hivatala közölte, hogy Kanada további mintegy 75 katonát küld ebben a hónapban Lettországba a Saber Strike 2014 (Kardcsapás 2014) fedőnevű NATO-hadgyakorlatra, azon a 45 kanadai katonán felül, akik a lengyelországi manőverekben fognak részt venni. A június 9-21. között Lengyelország, Lettország, Észtország és Litvánia területén tartandó hadgyakorlaton kilenc NATO-tagország mintegy kétezer katonája vesz részt.

Harper bejelentése egy nappal az után hangzott el, hogy Barack Obama amerikai elnök Varsóban kijelentette, országa növeli katonai jelenlétét Európában és a térségben tartandó hadgyakorlatokon. Az elnök felkérte az amerikai kongresszust, hogy egymilliárd dollárig terjedő összeggel támogassa ez irányú erőfeszítéseit, és egyben elszólította a NATO országokat, fokozzák szerepüket a szövetség kollektív védelmi rendszerében.