Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Örökéletű Sherpák

Szöveg: Trautmann Balázs |  2018. március 19. 20:36

A jellegzetes, doboz alakú C-23B+ Sherpa könnyű taktikai szállítógépek még 2014-ben elköszöntek az amerikai haderőtől és a nemzeti gárdáktól. A remek, rövid pályás fel- és leszállóképességű gépekből négyet Brazília állít hadrendbe.

1599183742
Az erről szóló tárgyalásokat még 2016-ban kezdték meg az amerikai hadsereggel és most sikerült minden részletet tisztázni. A március 13-án aláírt megegyezés szerint a brazil hadsereg (Exército Brasileiro) az arizonai Davis-Monthan légibázison, a híres géptemetőben megfelelően konzerválva tárolt C-23B+ gépek közül négyet vásárol meg.

A hadrendbe állítás előtt a pilótafülke komoly modernizálást kap, mely a műszerparkot érinti. A műszerfal világítása is kompatibilis lesz az éjjellátó szemüvegekkel. A modernizálás során új robotpilóta, a talajnak ütközésre figyelmeztető (TAWS/GPWS) és a repülőgépek összeütközését elkerülő (TCAS) rendszerek, a polgári repülésben használt transzponder kerül a pilótafülkébe. A gép orrába új időjárást figyelő radart építenek be. A négy megvásárolt és 2021-től Brazíliában dolgozó gép eredeti amerikai lajstromszáma: 93-1321, 93-1334, 93-1335 és 94-0310.

A Sherpák a hadsereg 4. repülőzászlóaljához, Manaus repülőterére kerülnek. A számítások szerint a négy gép havi 200 repült órát tölthet majd a levegőben, figyelembe véve a karbantartást is.