Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rakétákkal fegyverzik fel az iráni UAV-okat

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2012. szeptember 6. 18:41

Irán alkalmassá tette saját fejlesztésű és gyártású Karrar típusú, nagy hatótávolságú pilóta nélküli repülőgépét rakétafegyverzet hordozására. Az iráni védelmi miniszterhelyettesre hivatkozva azt közölték, hogy a drón a legutóbbi hadgyakorlat során bizonyította képességeit.

Hírügynökségi információk szerint, egy új, könnyű UAV is rendszerbe állt, amely a Shaparak (Pillangó) nevet kapta. Az új UAV három és fél órát képes a levegőben tölteni, valamint nyolc kilogramm tömegű hasznos terhet képes hordozni. A Pillangó hatósugara eléri az ötven kilométert.

Az interjú során az iráni védelmi miniszterhelyettes elmondta, hogy országa szakértőinek munkáját a pilóta nélküli repülőgépek fejlesztése során nagyban megkönnyítette a 2011 decemberében az ország területe fölött lelőtt amerikai, RQ–170 Sentinel típusú UAV technológiájának megismerése.